Génmódosított vetőmag - Lánszki Imre: milliárdokban mérhető a kár

Forintmilliárdokban mérhető károkat okoz a magyar mezőgazdaságnak, hogy génmódosított (GMO) vetőmagok kerültek ki a termelőkhöz, majd a szántóföldekre, mivel ezzel megszűnik az ország génmódosítás-mentes státusza - mondta Lánszki Imre ökológus, igazságügyi szakértő az MTI-nek szerdán.

Emlékeztetett: Magyarország törvényi biztosítékkal vállalta a GMO-mentességet, ez pedig előnyt jelent számára a piacon mind az Európai Unióban, mind az EU-n kívüli értékesítésnél.

A szakértő szerint a mostani GMO-szennyezés egyértelműen üzleti érdekeket takar. A továbbiakban Magyarország ugyanis már nem állíthatja, hogy GMO-mentes, be kell engednie a génmódosított fajtákat. Így kiszorulnak a piacról a magyar vetőmagok, ez pedig a magyar mezőgazdaság termelőképességét veszélyezteti - mutatott rá Lánszki Imre.

A szakember szerint a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál (MgSZH) már a tavasszal tudták, hogy GMO-vetőmagok kerültek ki a termelőkhöz, de kérdéses volt, hogy milyen jogi lépések tehetők az ügyben, ezért az ügy megoldása mostanáig húzódott.

Lánszki Imre megjegyezte: nemcsak a növények esetében jelentkezett volna a GMO-szennyezés, hanem az állati termékeknél is. A hibridkukoricából előállított dara illetve liszt közvetlenül emberi fogyasztásra is alkalmas lett volna.

Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és az agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára az MTI megkeresésére elmondta: az MgSzH folyamatosan vizsgálta a tudomására jutott GMO-szennyezéseket, és meghozta a szükséges intézkedéseket. A helyettes államtitkár közölte: már májusban is volt ilyen ügy.

A múlt héten került nyilvánosságra, hogy vetőmag-forgalmazókon keresztül génmódosított kukoricavetőmag került az országba, amelyet országszerte több helyszínen is elvetettek a gazdák. Feldman Zsolt, a VM helyettes államtitkára az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának ülésén arról számolt be, hogy emiatt eddig 940 hektár vetést kellett megsemmisíteni.

(MTI)

Miért tiltják a GMO-t ?

Miért tiltják a GMO-t Magyarországon cc 5 millió ha on ?
Mert mi egy nagyon gazdag ország vagyunk és rendkívül okosak is!!?
Miért van a világon cc 150 000 000 ha-on GMO-s növény?Dél-amerika,USA,Spanyolország,Franciaország,Szlovákia
Románia stb. Mi van Kínában,Indiában?
Mert azok mind buták mivel nem magyarok!!?
A nálunk takarmánynak,élelemnek felhasznált szója hány százaléka GMO-s?
Közel a 100 %-hoz! Akkor miről beszélünk?
Mennyi kárt okoz csak a kukorica bogár országosan?A kukorica molyról még szó sincs.
Csak a vegyszerköltség kb. 36 000 000 000 Ft.
Ezek a vegyszerek Pl Force 1,5 G - 30% kukorica kukorica utáni helyzetet feltételezve:
5 400 000 kg kijuttatását jelenti a vetéskor ebből az elég erős vegyszerből ami
minden a talajban levő élőlényt kipusztít,megmérgez,károsat,hasznosan egyaránt.
Mennyi terméskiesést okoznak még e mellett a fenti kártevők?
Nagyságrendileg kb 30 000 000 000 Ft-ot.
De hát mi nekünk 66 000 000 000 Ft "meg az apró"
Van a piacon prémium GMO mentes ár? Nincs!
A kukorica mindig jól eladható! Bioetanol! Igen.
Kinek az érdeke a tiltása? Akinek nincs ilyen technológiája!
Aki abban érdekelt,hogy a magyar árú ne legyen versenyképes!
Akit nem érdekel a magyar termelők sorsa!

???

Mi az, hogy "A továbbiakban Magyarország ugyanis már nem állíthatja, hogy GMO-mentes, be kell engednie a génmódosított fajtákat."
Ilyen egyszerű? A forgalmazók meg simán elsétálnak? Csak nekem büdös ez!!?!