Bikavérfesztivál Egerben

Eger legjobb 30 bikavérét kóstolhatják meg július 9-től három napon át a Hevesi megyeszékhelyre látogatók az Egri Bikavér Ünnep Szent Donát napján elnevezésű fesztiválon.

Az immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő borgasztronómiai bemutatón 30 egri étterem kínál a borokkal harmonizáló ételkülönlegességeket - hangzott el az önkormányzat és a hegyközség közös csütörtöki egri sajtótájékoztatóján.

Habis László, a város polgármestere hangsúlyozta: idén a Bor évének jegyében szerveződnek a városi programok, ugyanis fontosnak tartják a kiváló egri borok népszerűsítését. Erre teremt jó alkalmat a bikavérünnep is - mondta.

Tarsoly József hegybíró a programot ismertetve elmondta: a szokásokhoz híven a fesztivál megnyitóján átadják az Eger Szőlő- és Borkultúrájáért érmet, ismertetik, ki lett a tavalyi év szőlő- és bortermelője, borgasztronómusa, illetve megnevezik a borvidéki borverseny győzteseit.

Borlovagokat avatnak és kihirdetik annak a pályázatnak az eredményét, amelyen a háziasított fehérbornak, a bikavér "fehér párjának" kerestek nevet. Színes kulturális és szórakoztató programokkal is várják a vendégeket.

Évente 10 millió palack bikavért értékesítenek az egri termelők a hazai és a külföldi piacokon - hangzott el.

(MTI)