HNT: Közel 24 millió euró ágazati támogatás kerülhet veszélybe jövőre

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) takarékossági intézkedése miatt jövőre mintegy 23,8 millió euró - több mint 7 milliárd forint - uniós támogatás kerülhet veszélybe a szőlő- és borágazatban - mondta az MTI-nek Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára.

Közölte: az uniós források lehívását az veszélyezteti, hogy az agrárkormányzat - a szaktárcát érintő kormányzati takarékossági intézkedések miatt - el kíván venni 33 millió forintot a köztestülettől a kötelezően ellátandó feladatok költségtérítéséből.

Az összeget a már korábban a HNT-től megrendelt, mintegy 183 millió forintos összköltségű, konkrét feladatok finanszírozására szánt, a költségvetési törvényben jóváhagyott, a tárcával szerződésben megerősített pénzből kívánják elvenni.

Horváth Csaba szerint ezzel a döntéssel a minisztérium által megrendelt feladatokra az idén a második félévben mintegy 36 százalékkal kevesebb pénz jut. Így félő, hogy november végén nem készülhet el a minisztérium számára az idei szüreti jelentés, ezzel pedig veszélybe kerülhet, hogy a gazdálkodók uniós forráshoz jussanak.

Ha ezt a pénzt Magyarország akár időlegesen is elveszíti, leállhat az ágazati szerkezetátalakítási program, valamint a gépbeszerzést is sok gazdálkodónak szüneteltetni kell, a saját erőt kiegészítő források híján - mondta.

Horváth Csaba jelezte a HNT már tárgyalt a tárcával az ügyben. A HNT főtitkára azt reméli, mielőbb megoldás születik, mivel Magyarország az ágazati nemzeti borítékban rendelkezésre álló uniós forrásokat eddig minden évben több mint 90 százalékos mértékben használta fel. Emellett az ágazat saját szakigazgatási, ellenőrzési működési feltételeinek finanszírozásához évente mintegy 400 millió forint termelői befizetéssel járul hozzá. Takarékoskodni ezek ésszerű felhasználásával lenne indokolt - hangoztatta a főtitkár.

(MTI)