Érvénytelenek az AKG program földhaszonbérletére kiírt pályázatok

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a Nemzeti Földalapról szóló új törvény megalkotására tekintettel az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programhoz kapcsolódó pályázati eljárások érvénytelenítéséről döntött.

A legutóbbi Hivatalos Értesítőben megjelentek szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium egyetértett ezzel.

A Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, valamint Horváth Gergely MNV vezérigazgató által aláírt közlemény tartalmazza azt is, hogy a pályázatot benyújtókat az MNV a pályázati eljárások érvénytelenítéséről külön, írásban is tájékoztatja az általuk megfizetett összegek visszatérítéséről.

A haszonbérleti pályázat szabályait - szintén közleményben - tavaly szeptemberben a Hivatalos Értesítő tette közzé, azt az akkori agrárminiszter és MNV vezérigazgató írták alá. Ebben az áll, hogy a haszonbérleti pályázati felhívást annak lejárta előtt lehet visszavonni. Ilyenkor a regisztrációs díj 15 napon belül visszajár.

Az MTI korábbi híre szerint a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) március utolsó napján több részletben, mintegy 43.000 hektár állami termőföld bérleti jogának meghirdetéséről hozott döntést. Ezzel évi 5 milliárd forintnyi európai uniós támogatás vált volna lehívhatóvá 5 éven keresztül, összesen mintegy 15.000 gazdálkodó számára az AKG program keretében.

Az NVT döntése nyomán összességében az AKG pályázaton indult csaknem 15.000 gazdálkodó az elkövetkezendő 5-10 évben mintegy 1,2 millió hektár területen részesülhetett volna AKG támogatásban. Ez évi több mint 55 milliárd forint forrást juttatna az érintettekhez. Az összes támogatott kérelmező 87 százaléka kis- és közepes méretű gazdaságban, 300 hektárnál kisebb területen gazdálkodik.

Az AKG programban támogatást nyert mezőgazdasági termelők mintegy 600 esetben 50.000 hektár területet érintően olyan szerződéssel rendelkeznek az MNV Zrt.-től bérelt területekre, amely vagy már lejárt, vagy pedig 2014. december 31. előtt fog lejárni. Amennyiben ezek a termelők nem kapnak lehetőséget haszonbérleti szerződéseik megújítására, nem lesznek jogosultak az elnyert AKG támogatás igénybevételére. Az így kieső támogatás hektáronként körülbelül 100.000 forint évente, összességében 50.000 hektár esetében öt év alatt mintegy 25 milliárd forint lenne. Ezt a program keretében nem tudnák igénybe venni, de nem lehet átcsoportosítani sem, így Magyarország véglegesen elveszítené ezt az európai uniós forrást. Az NVT márciusi döntésével ez az összeg vált lehívhatóvá.

Az AKG célja a mezőgazdaság által érintett fizikai és természeti környezeti állapot megőrzése, a genetikai erőforrások megőrzése, javítása. Ugyanennyire fontos a minőségi termékek előállításának segítése, az élelmiszerbiztonság fokozása. Az adott területen sem növényvédő szert, sem műtrágyát nem használnak. Az AKG célja az is, hogy a program keretében művelt területen folyó mezőgazdasági termelés magasabb minőségű termékek előállítását eredményezze. A harmadik, legfontosabb cél a gazdák jövedelembiztonságának erősítése, elősegítése.

Az NVT márciusi döntése nyomán a haszonbérleti pályázatokat öt ütemben tervezték kiírni. A pályázatok beadási határideje az első ütemben május közepe volt, majd ezt követte a többi ütem. Az eredmények megállapítására - a tervek szerint - júliustól került volna sor, amelyet még abban a hónapban követték volna a szerződéskötések.

(MTI)