Belépés
Új megoldás a fiatal gazda pályázatok problémáira
Rendkívüli érdeklődés kísérte a 2010 évi fiatal gazdák kezdő EMVA támogatását. Első perctől jól látható volt, hogy kevés a rendelkezésre álló keret és az előző években elutasított kérelmezők mind újra jelentkezni fognak. Az előző évek tapasztalataiból okulva a pályázók egyre nagyobbakat ígértek. A becsületes pályázati tanácsadók hiába figyelmeztették a próbálkozókat, az ígéretek tarthatatlanságára, egész iparágat alapozott meg ez a támogatási jogcím. Minket is rendkívül sokan kerestek meg az utolsó héten, sőt órákban és őrült összegeket ajánlottak, ha az ő pályázatukat még elkészítjük. Ezeket természetesen lelkiismeretes pályázatíró nem vállalta el, voltak azonban irodák, ahol külön erre vettek fel embereket és több százezer forintot kértek el olyan kérelmekért, melyekről pontosan tudták, hogy nem nyerhetnek.
Mi volt az oka ennek az őrületnek?
Egyértelműen az előző kormányzat médiakampánya, melyet kizárólag választási kampányfogásként értékelhetünk.A pályázatoknak csak rendkívül kis hányada kapott pozitív elbírálást, ami nagy csalódást keltett a félrevezetett emberekben.A FIDESZ kormányzat a kampányban és azóta is folyamatosan a fiatal vidéki gazdálkodni vágyók támogatását kommunikálja, ezért ismét nagy várakozás előzi meg a konkrét jogszabályi intézkedéseket.
Mindezeket figyelembe véve döbbenetes dologról kell beszámolnunk:A nyertes pályázókat másodfokú határozatban sorban értesítik arról, hogy forráshiány miatt utólag elutasítják, visszavonják támogatásukat.Ilyen az MVH eddigi működése során még nem történt és mind a pályázók, mind az ügyintézők, mind a területi hivatalok jogászai értetlenül állnak az eset előtt.Az érintettek már várták a kifizetési kérelmek megjelenését, ezért kiváltották a vállalkozói engedélyeket, nevükre vették a földterületeket, megvásárolták az állatokat melyekre már nekik kell igényelni a normatív támogatásokat. Ily módon automatikusan kiesnek majd a további lehetőségekből és olyan tervek megvalósítására áldozták saját forrásaikat, melyeket a megítélt támogatás nélkül nem tudnak megvalósítani!Az érintettek bírósághoz fordulnak, mert az MVH megvonta tőlük minden egyéb jogorvoslat lehetőségét is.
Mindezek mellett reméljük, hogy az FVM részéről kapnak valamilyen elfogadható megoldást az érintettek!
Székely GyöngyvérAGROTIPP 2000ügyvezető
