A korai búza fajták újból bizonyítottak

2010-ben országosan a sok csapadékkal gyűlt meg a bajunk, míg ebben az évben inkább a tenyészidőszak második felében fellépő csapadékhiányról beszélhettünk.

A múlt évben a nehézkes aratás és a magas don-toxin tartalom, idén a gyengébb fehérje adatok és egyes területek (bruttó és nettó) hozamairól volt gyakran szó. Nagy átlagban a szárazság, a búza virágzását követően az aratásig (szemfeltöltődési időszak) tartott és ennek következtében a fehérje hozamok átlagosan (sikér, fehérje) 2–3% ponttal alacsonyabbak (korlátozott „N”mobilizáció) lettek.

Az egyéb minőségi mutatók azonban jelentősen kedvezőbbek, esetenként kiválóak ebben az évben (fajsúly, esésszám reológiai tulajdonságok). Augusztus elején azonban még mindig volt aratni való, ami újra felveti azt a gondolatot, hogy az utóbbi években (szélsőséges időjárás) inkább a korai fajták termesztése volt biztonságosabb, tehát megfontolandó részarányuk növelése. A „GK” fajták, zömmel ebbe a csoportba tartoznak és részben ennek is köszönhető, hogy 2010-ben és 2011-ben is, kedvező időben kerültek betakarításra.

A GK Csillag idén is, több helyen (eltérő régiókban) 8 t feletti termést hozott, kedvező (piacos) minőséggel. Hasonló eredményekről hallani a GK Békés javító minőségű (Pannon Prémium) fajtánkkal kapcsolatosan is, így nem véletlen, hogy ma már az egyik legelterjedtebb fajta. Az ország vetésterületén belül nagy különbségek vannak (talaj, éghajlat és agronómia stb.), ezért értékes a GK Kalász, mivel kiváló alkalmazkodó képességével jól tolerálja a szélsőségeket, stabilan tartva termőképességének és minőségének kiegyenlítettségét. A kedvelt és sok helyen termesztett kiváló minőségű GK Ati, a nagyon korai szálkás GK Garaboly valamint az intenzív GK Élet is, a termesztőik megelégedését szolgálták idén is. 2010-ben kiemelkedően egészséges (szinte toxinmentes) termést adó GK Fény ebben az évben is bizonyította, hogy a korai csoport kiemelkedő fajtái közé sorolható. A szegedi középérésű fajták közül a GK Petur, a GK Szala és GK Kapos azok, amelyek termőképességükkel, stabil minőségükkel már évek óta versenyképesek, részarányuk nem csökken, sőt a GK Szala esetében még nőtt is.

A lokálisan termesztésben levő GK Tisza a korai érésével, javító minőségével és szárazságtűrésével a közép-érésű (41 éves) malmi minőségű Jubilejnaja 50-es fajtával egyetemben, az ökonomikus fajták sorát gazdagítják. A GK Göncöl és a hirdetéseinkben szereplő „csillagos-új” fajták megmérettetése, igazán a 2011–2012-es évben történik majd.

Vetőmag felszaporításaik és üzemi kipróbálásuk ebben a tenyészidőszakban lesz jelentősebb területeken, azonban az eddigi (MGSZH és saját kísérletek, vetőmag szaporítások) eredményeik kedvezőek.

Termőképességük, alkalmazkodóképességük (Körös, Berény és a Szemes), kiváló rezisztenciális tulajdonságaik (Göncöl, Rozi, Hajnal) valamint jó minőségük (Vitorlás) alapján prognosztizálható, hogy a következő években az élvonalba kerülhetnek. Az őszi árpa, durum és tritikálé fajtáinkról is kedvező visszajelzéseket kaptunk, amit leginkább a „korai” vetőmagigények beadása (keresettségük) egyértelműen bizonyít. Tehát a köztermesztés elégedett volt ezen fajtáink hozamaival és a minőségeikkel egyaránt.

Beke Béla