Repcetermesztési tapasztalatok Turán - Galgamenti Szövetkezet

Ha elemezzük az elmúlt évek statisztikai adatait, akkor a számokból jól látszik, hogy az őszi káposztarepce egyre nagyobb szerephez jut a magyarországi vetésforgóban. Ennek egyik oka az agrár-környezetgazdálkodási programok térnyerése, a másik fontos szempont, hogy jól értékesíthető olajos növényünk. A terület növekedésével párhuzamosan a termesztése is egyre intenzívebbé vált. Erről és az okszerű tápanyag-ellátás tapasztalatairól kérdeztem Lukács József növénytermesztési üzletág igazgatót, aki a Galgamenti Szövetkezet termelését irányítja Turán.

 

A gazdaságunk 2800ha szántóföldön folytat növénytermesztést, ebből az idén 400 ha volt a repceterület. A repcét termeltetési szerződés keretében termeljük a Kite Zrt. részére. A termés egy részét a szerződés miatt lekötöttük, a fennmaradó részt a jelenleg kialakult kedvező piaci áron szeretnénk értékesíteni.
2009-ben a csapadékszegény időjárás miatt komoly erőfeszítést igényelt a repce számára optimális magágy elkészítése.

A technológia első és igen fontos mozzanata a búza elővetemény lekerülése után, a szalma lehordása az állattenyésztés számára. Ezt követi a talajmunka első fázisa a tarlóhántás Váderstadt Carrier 820 géppel. A munkaművelet lényege, a csapadék megőrzése. Ezt sekélyen, mulcshagyó módon végezzük, és a végén egy henger zárja le a talajfelszínt.

A tarlóhántást középmélylazítás követi 35-40 cm mélyen, utána ismét Carrier ami a felszakadt hantokat aprítja, és újra lezár. Vetés előtt ismét adtunk egy „Carrier-t”, így sikerült a körülményekhez képest viszonylag jó magágyat készíteni. Július és augusztusban nagyon kevés csapadék volt, és az átlagosnál több volt a hőségnapok száma, ami ugyancsak megnehezítette a magágy készítést. Az optimális vetésidő a tavalyi évben eltért a szokásos időponttól. Az augusztus végén és szeptember első napjaiban elvetett repcék kelése volt a legjobb, az augusztus végi esőnek köszönhetően. Utána számottevő csapadék már csak októberben volt.

 

A technológiában nagy hangsúlyt fektetünk a tápanyag visszapótlásra.  Az őszi alaptrágya kiválasztásnál fontosnak tartom, hogy az összetétel és a tápelemek aránya kövesse a növény igényét. Ez a gyakorlatban a repcénél azt jelenti, hogy alap esetben kálium túlsúlyos összetételt választunk. Természetesen az AKG programnak megfelelően elvégezzük a talajvizsgálatot, és a szakvélemény tükrében döntünk. Az őszi alaptrágya kiválasztásnál arra törekszünk, hogy a műtrágya tartalmazza repce számára fontos kén, magnézium és bór elemeket is. Mivel a repce termésének akár a 70%-a már ősszel determinálódik a növényben, ezért a helyes tápanyag-ellátást már ilyenkor el kell kezdeni.

 

Alkalmazott üzemi technológia:

Őszi alaptrágya: YaraMilaTM 7-12-25 + mikroelemek  250kg/ha

Vetés időpontja: 2009.09.01-02
Vetőgép: Váderstadt Rapid
Hibrid: Triangle
Őszi preemergens gyomirtás: Command + Devrinol

 

Kelés után, a száraz időjárás miatt védekezni kellett földibolha ellen, itt Decis Mega-t használtunk. A technológia része a regulátorozás is, melyet 6-8 levél állapotban végeztük tebukonazol hatóanyaggal.

 

Tavasszal a siker egyik fontos eleme, a beavatkozások jó időzítése mind a növényvédelem és tápanyag-ellátás terén. A tavaszi fejtrágyát megosztva két részletben adjuk a repcének. Itt kénes nitrogént használunk, amely NS 26-13 összetételben tartalmazza a hatóanyagokat. A szárormányos elleni védekezésnél, YaraVitaTM Brassitrel lombtrágyát juttattunk ki 3 l/ha dózisban. Ez a termék nagy mennyiségben tartalmazza az olajos növények fejlődéséhez szükséges mikroelemeket. A zöldbimbós állapotban, a repcefénybogár elleni védekezésnél juttattuk ki a második lombtrágyát, a bortartalmú YaraVitaTM Bortrac-ot 2 l/ha dózisban.

Virágzáskor rovar és gomba ellen is védekeztünk. A sok csapadék miatt jelentős volt a gombák fertőzési nyomása, különösen a sclerotíniára kellett figyelni. Fungicides védelemre Pictor-t , rovar ellen Biscayat juttattunk ki.

 

Az állomány jól fejlett egészséges volt tavasszal. Viszont a májusban lehullott 200 mm feletti csapadék akadályozta a növényvédelmi munkákat. Ezt tovább nehezítette 150 mm júniusban. A deszikkálást június 27-28-án sikerült elvégezni.

Sajnos az idei év sem felhőtlen számunkra, mert ugyan a repce jó termést mutat, de összességében nehéz év előtt áll a Szövetkezet, mert 2800 ha-ból közel 600 ha-t sújtott az ár- és belvíz, és ez komoly kiesést okoz a cégünknek.

 

 

Köszönöm a beszélgetést, és jó időt kívánok az aratáshoz!