2010.06.20
A kárenyhítési törvény módosítását kezdeményezi a Vidékfejlesztési Minisztérium
A Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezi a kárenyhítési törvény módosítását, hogy a termelők június 30. helyett szeptember 30-ig fizethessék be önrészüket a kárenyhítési alapba és a kormány a kötelező mértéken felül is járuljon hozzá az alap feltöltéséhez - közölte pénteken az MTI-vel a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Az elmúlt hetek kedvezőtlen időjárási viszonyai miatt kialakult helyzetben szükségessé vált a kárenyhítési rendszer hatékonyságának növelése, továbbá a károsult termelők terheinek csökkentése - indokolta döntését a minisztérium, és hozzátette, hogy a VM támogatja azt a kezdeményezést is, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel a termelőknek fizessenek előleget a kárenyhítési alapból.
Az agrárkormányzat a gazdasági vészhelyzetre való tekintettel az Európai Bizottsághoz fordul a jövőre esedékes területalapú - SAPS - támogatási összeg egy részének előlegként történő kifizetése érdekében. Kezdeményezi azt is, hogy a válság miatt kedvezményesen nyújtható -vállalkozásonként 3 év alatt adható 15 ezer euró, azaz mintegy 4 millió forint - állami támogatás határidejét hosszabbítsák meg ez év december 31-ig.
A Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezte, hogy a kormány forduljon az Európai Bizottsághoz annak érdekében, hogy a rendkívüli árvízkárokra való tekintettel Magyarország minél hamarabb részesülhessen az Európai Unió 1 milliárd eurós Szolidaritási Alapjából.
A június 14-ei felmérések alapján a belvízzel borított területek nagysága 183,200 hektár. Az áradások miatt vízzel borított területek nagysága 31,5 ezer hektár. A károsan átnedvesedett és vetetlen területek nagysága 104,3 ezer hektár. A vízborítás miatt 89 ezer hektáron kipusztult a növényzet.
Az állami vízügyi szervezetek védekezési költsége június 17-i adatok szerint összesen: 10,124 milliárd forintra becsülhető. Ez magában foglalja az árvízvédelemre, a belvízvédelemre, a vízminőségi kárelhárításra, a helyi vízkárokra, továbbá a védelmi anyagok visszapótlására fordítandó összegeket. Ezen felül a védművekben keletkezett károk becsült helyreállítási költsége -kizárólag az eredeti állapot helyreállítására - 7,33 milliárd forint.
Az elmúlt időszak csapadékos időjárása és az árvízhelyzet miatt a 10 nemzeti park igazgatóságának becslése alapján a védekezés költségei, a keletkezett károk és a bevételkiesések összege várhatóan 370 millió forintra tehető.
A VM emellett azonnali segélyakciót szervezett az árvízkárosultak javára a tárcánál és háttérintézményeinél, valamint az agráriumban tevékenykedő társadalmi szervezetek és agrárcégek körében.
A pénzbeli adományokat a tárca számára a Magyar Államkincstár által megnyitott elkülönített számlára lehet átutalni - számlaszám: 10032000-01220190-50004009.
(MTI)
