2010.03.09  

GOSZ: a gabonatermesztők legfontosabb feladata a belvíz elvezetése

Vancsura József,  a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) újraválasztott elnöke szerint a gabonatermesztők legfontosabb feladata most a belvíz elvezetése a vetésekről.

Vancsura József az MTI-nek elmondta: a belvíz elvezetése után a gabonatermesztőknek a fejtrágyázást kell elvégezniük. Ezt követően a  különféle növényvédelmi munkákra, illetve a gyomirtásra kell sort keríteniük és a kalászvédelemmel is foglalkozniuk kell, mielőtt felkészülnek az aratásra - fűzte hozzá.

Jelezte ugyanakkor, hogy az értékesítést is meg kell gyorsítani, mivel a magtárakban még jelentős mennyiségű gabonát tárolnak.     Aláhúzta: az árak még mindig nem mozdultak meg a piacon. A kalászos gabonáért általában az uniós intervenciós ár közeli árakat, azaz 27-28 ezer forintot kínálnak tonnánként. Ezek az árak viszont nem fedezik a termelés önköltségét sem, mivel azok mintegy 20 százalékkal meghaladják a jelenlegi árakat.

Kalászos gabonából az idén mintegy 1,6 millió hektárt vetettek a gazdálkodók, ebből hozzávetőleg 1 millió hektár az őszi búza. Ez a vetésterület mintegy három évtizede állandó Magyarországon.

Annak érdekében, hogy a magyar gabona minősége jó és állandó legyen, a szövetség kezdeményezésére elindult az úgynevezett Pannon gabona program. Az idén Pannon gabonát mintegy 100 ezer hektáron vetettek, ami az őszi búza vetésterületének mintegy tizede.

A GOSZ-nak 2.900 tagja van. A tagság összes vetésterülete eléri az 1,5 millió hektárt - mondta a GOSZ elnöke.

Tavaly 17,8 százalékkal kevesebb, 11,9 millió tonna gabona termett, miután búzából 22 százalékkal csökkent a termés 4,4 millió tonnára, a kukorica termés 15 százalékkal volt kevesebb és 7,5 millió tonnát tett ki - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korábbi adatai szerint.

A Magyar Agrárkamara korábbi véleménye az volt, hogy a tél végéig nincs esély a forgalom fellendülésére, így marad a minimális kereskedés, a nyomott árak mellett. Ezért azzal számoltak, hogy a 2009-2010-es gazdasági évben a gabonaexport éppen hogy csak eléri az 5 millió tonnát, szemben a 6,5-7,0 millió tonnás lehetőséggel, így jócskán marad a tárolókban gabona.

A köztestület várakozásai szerint ezenkívül Magyarországon takarmányozásra körülbelül 5 millió tonna gabonát használnak fel 2009-2010-ben. Csak az összetételben várható némi változás az előző szezonhoz képest: 8 százalékkal kevesebb búzát, 17 százalékkal kevesebb egyéb kalászost és 10 százalékkal több kukoricát használhatnak állatok takarmányozására.

(MTI)

 
Hirdetés