Új év - új remények
Mint a magánéletben, úgy a gazdasági tevékenységnél is egy új év kezdete, ha nem is fogadkozásokkal, de az elmúlt időszak alapos elemzésével kell, hogy kezdődjön. Ez ad alapot a következő időszak tervkészítésére a lehetőségek feltárására és kiaknázására. A rendelkezésre álló források pontos megtervezésével javíthatjuk azok hatékonyságát.
A változó piaci környezet mindinkább megköveteli a tevékenység alapos, pontos, mindenre kiterjedő elemzését. A jövedelem megszerzése érdekében ezen kívül elemezni szükséges a piaci környezetet is a kedvező beszerzések, illetve a kedvező értékesítési lehetőségek megválasztásának tekintetében. Az előző év elemzése lehetőleg minél aprólékosabban, minden egyes mozzanatra, minden anyagfelhasználásra a részletekbe menően terjedjen ki. Költséghelyenként és költség nemenként szükséges a vizsgálatot végezni, így tudjuk pontosan megállapítani, hogy az összes költségen belül, mire és mennyit költöttünk. Az elemzéssel számszerűsödik a tevékenységünk, láthatóvá válik , hogy az egyes kultúráknál mely időszakokban jelentkeznek a kiadások. Ez pénzügyi tervezésnél hasznos támpontot ad. Az elemzésből látható, hogy a termelésen belül melyek a legnagyobb összeget felemésztő mozzanatok, ezek hatékonyságát célszerű kiemelten felülvizsgálni. Csak a részletes elemzés lehet az alapja a következő évi tervezésnek.
Tekintsük át példának a kukoricatermelési költség összetételét az 1. sz. táblázatban. A cikk terjedelmére való tekintettel a költségeket összevontan, csak műveleti és anyagköltség bontásban közöltük.
1. számú táblázat
A kukorica termesztés költségei
|
Megnevezés |
Ft/ha |
% |
% |
|
Műveleti költségek: |
102 000 |
38 |
|
|
Anyagköltség: |
133 000 |
50 |
100 |
|
Vetőmag |
30 000 |
23 | |
|
Vegyszer |
43 000 |
32 | |
|
Műtrágya |
60 000 |
45 | |
|
Földbérlet |
30 000 |
12 |
|
|
Mind összesen. |
265 000 |
100 |
A táblázatban szereplő műveleti költségeket szolgáltatási tarifával számoltuk, saját eszközzel történő munkavégzéssel ezek a költségek csökkennek. Az anyag költségen belül a vegyszer költségeket kukorica bogár elleni védekezéssel kalkuláltuk, ha ez nem szükséges a költségek mintegy felére csökkennek. És természetesen a földbérleti díj is elmarad sajáttulajdonú földhasználat esetén.
Ebben a változó piaci környezetben nem elég jól termelni, hanem legalább olyan fontos, de a jövedelem szempontjából esetenként nagyobb jelentőséggel bír a megtermelt termékek értékesítése. Az utóbbi évek hektikusan alakuló terményfelvásárlási árai elbizonytalanítanak bennünket, hogy mikor és mennyit szerződjük le a várható termésből. A tervezett, várható költségek ismeretében a kapott szerződéses ajánlatok alapján időben dönthetünk arról, hogy a várható termés teljes egészét vagy csak egy részét, már a betakarítást megelőzően leszerződjük. Természetesen ehhez azt is szükséges eldönteni, hogy hektáronként mennyi, azaz árbevétel, eredmény, amivel már elégedettek vagyunk és elszerződjük azt a mennyiséget, amit a szerződés feltételei szerint teljesíteni akarunk vagy tudunk, vagy a nagyobb haszon reményében kockáztatjuk a biztos piacot. A döntéshez a terménypiacot is ismerni és figyelni szükséges. Példaként az utóbbi évek kukorica értékesítési árai és szerződéses ajánlatai /1. sz. ábra/.
- számú ábra

Nem könnyű és nem egyszerű dönteni a szerződéskötések időpontjáról, de az látszik az ábráról és ismert a gyakorlatból, hogy minden termény ára a betakarítás időszakában a legalacsonyabb. Ez alól a 2007. év kivétel, amikor a terményárak már a betakarítási időszakban emelkedtek. Különösen az olyan termelőknek kell erre nagyon figyelni, akik nem tudnak tartós tárolásra berendezkedni vagy határidős fizetési kötelezettségei vannak. A példánál maradva, ha megnézzük a kukorica árgörbe alakulását, láthatjuk, hogy a 30. hétig meghaladta a 30 000 Ft/t árat, ez igaz volt nem csak az ókukoricára hanem az új termésre is.
Meg kell jegyezni, hogy a kukorica vételi ajánlata jelenleg sem több mint 30 000 Ft/t. Hasonló tendencia volt tapasztalható a többi termény esetében /2. sz.ábra/ is azzal a különbséggel, hogy míg a repcére és a napraforgóra mutatkozik kereslet, a búzára és az árpára nehéz vevőt találni még nagyon nyomott áron is.
2. sz. ábra

Vásárról hazafele könnyű okosnak lenni, szól a mondás - ez igaz -, de azért mindig vannak, akik jó vásárt csinálnak, mégpedig azok, akik a vásárra felkészülten mennek, tudják, hogy mit akarnak, és az mibe kerül. A jónak tűnő terményértékesítési szerződések megkötését bizonytalanná, elgondolkodtatóvá tette a több hónapon át tartó csapadékhiány. A kevés szerződéskötés oka még az is, hogy az elmúlt évek egy-egy kiemelkedő - igaz, ha csak rövid időre is - terményára megszédített bennünket, túlzott várakozással néztünk a jövőbe. Ez az év éppen a csapadék bőségnek köszönhetően a már most jelentkező belvizek miatt teremt bizonytalanságot és ki tudja, mi jön még. De átgondolt és pontos tervezéssel a tervszámok folyamatos aktualizálásával a költségek pontos vezetésével a piac figyelésével a helyzetet világosabbá tehetjük, a döntéseinket kellő megalapozottsággal hozhatjuk meg, és az újévi terveink, reményeink valóra válhatnak.
Egy gondolattal visszatérve az 1. ábrára, látható hogy költségeken belül legnagyobb hányadot a műtrágyára fordítandó költség jelenti. Mégis azt kell mondani, hogy ez sem sok, nagyon megfontoltan, beosztva kell felhasználni. Mérséklése további jövedelem csökkenési kockázatokat rejt magába, nem a csökkentésére, hanem a hatékonyabb felhasználására kell törekedni. A tervezéskor legalább akkora odafigyeléssel és gondossággal járjunk el, mint az anyagköltség „csak” 23 % -át kitevő vetőmag kiválasztással, vagy a „csak” 32%-ot kitevő növényvédőszer megválasztással. Mint a legnagyobb hányadot kitevő rész a jövedelmet az elért hatékonysága jelentősen befolyásolja.
A tápanyag ellátási tervet is táblaszinten vagy inkább fajtaszinten lehet és kell elkészíteni, ebben az esetben nem csak a műtrágyát szórjuk ki, hanem megteszünk mindent, hogy azzal legnagyobb hatékonyságot érjük el. Így válhatnak válóra terveink, reményeink. Ezúton is kívánok minden kedves olvasónak eredményekben és sikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt.
Dr. Térmeg János
szaktanácsadó