Jelenlegi hely

A keresőoptimalizálás alapjai - internetes praktikák III.

Hogyan történhet meg az, hogy két, látszólag szinte teljesen egyforma honlap közül az egyik tömegesen vonzza a látogatókat és előkelő helyezést ér el a keresők által létrehozott listákon, míg a másikra csak véletlenül tévednek a kitartóan keresgélő látogatók? A válasz a keresőoptimalizálásban rejlik. Online kommunikációval foglalkozó sorozatunk jelen részében az alapokat tekintjük át.

  

Mi az a keresőoptimalizálás (SEO)?

A keresőoptimalizálás célja, hogy az internetes keresők (pl. Google, Yahoo) találataiból a lehető legtöbb látogató érkezzen a honlapra. Ez a legtöbbször azt is jelenti, hogy a honlap a keresők találati listáján az elsők között szerepel. A keresőoptimalizálás nem csodaszer, még csak nem is egzakt tudomány. Itt nincsenek kőbe vésett szabályok, ezért leginkább tapasztalat útján sajátítható el.

 

Ez az összefoglaló tartalmaz olyan információkat, melyek megvalósításához alapvető weboldal szerkesztési ismeretek szükségesek. Ha Ön egyáltalán nem rendelkezik ilyen ismeretekkel, és a honlapját sem Ön tartja karban, még akkor is hasznosítani tudja majd a leírtakat. Az anyag alapján ugyanis ellenőrizni tudja majd, hogy a honlapja megfelel-e a keresőoptimalizálás alapvető feltételeinek. 

 

Az első lépés: a kulcsszavak megtalálása

A kulcsszó vagy keresési kifejezés tulajdonképpen nem más, mint a látogató kérdése. Az internetes keresőket használók megfogalmazzák a kérdésüket, problémájukat, ezt néhány rövid szóba sűrítik és beírják a keresőbe. A keresőkben létrejövő találati lista azon honlapok gyűjteménye, amelyek a keresőrobotok szerint valamilyen módon választ adnak a látogató kérdésére. Minél relevánsabb az adott honlap válasza az adott kérdésre, azaz minél jobban optimalizált, annál előrébb fog megjelenni a találati listában. Minél előrébb szerepel egy honlap, annál többen kattintanak rá. Több látogató = nagyobb ismertség = jobb és több üzleti lehetőség. Egyszerűnek tűnik? A válasz: igen és nem. Elsőre ugyanis egyszerűnek tűnik annak a pár szónak a kiválasztása, amelyekre érdemes a honlapot optimalizálni, mégis a legtöbben már itt elrontják.

Az internet hőskorában elegendő volt a legnépszerűbb, legtöbbet keresett szavakra optimalizálni a honlapokat – még akkor is, ha köszönő viszonyban sem voltak az oldal valódi tartalmával. Ez a huszárvágás sok látogatót vonzott be, de a valódi haszna kevés volt. Rengeteg olyan embert is elért, akiket egyáltalán nem érdekelt az, amiről az adott oldal valójában szólt, ezért azonnal távoztak is onnan. Manapság kifinomultabb stratégiákra van szükség. Legtöbben a termékükhöz, szolgáltatásukhoz, a meglévő és potenciális ügyfeleikhez illő kulcsszavakra (kérdésekre) vonatkozóan szeretnének elöl szerepelni a találati listákon. Ám egyre több a honlap, sőt, egyre több a jól optimalizált honlap. Ádáz harc folyik a népszerű kulcsszavakért. Könnyen előfordulhat, hogy a honlapot nagy nehezen sikerül felküzdeni a találati listán az elsők közé, aztán jön egy új és erős versenytárs, aki gyorsan beelőz. A kulcsszavakra is érvényes az, ami egészében a keresőoptimalizálásra igaz: rendszeres felülvizsgálatra, finomításokra, karbantartásra van szükség.

Az első lépés tehát azon kulcsszavak, kifejezések megtalálása, melyekre optimalizálni szeretnénk az oldalunkat. Indulásként össze kell gyűjteni a honlap témájától függően 100-200 lehetséges kulcsszót, mégpedig minden megkötés nélkül. Ezeket a szavakat érdemes egy táblázatba gyűjteni. A szavak között legyenek olyanok is, amelyeket a vezető versenytárs honlapok részesítenek előnyben.

 

Tipp: A forráskódot minden böngészőből el lehet érni. Nyissa meg a versenytárs honlapot, majd kattintson az alábbi menüpontra:

  • Internet Explorer esetén: [Nézet] [Forrás]
  • Firefox esetén: [Nézet] [Oldal forrása]
  • Opera esetén: [Nézet] [Forráskód]

Keresse meg ezt a sort: <meta name="Keywords", ezek után láthatja az adott honlap kiválasztott kulcsszavait, vesszővel elválasztva.

 

Érdemes a látogató fejével gondolkodni: a keresések során többször előfordul, hogy a problémát fogalmazzák meg és nem a megoldást (pl. „gyomirtó szer” helyett a „gyom” szóra is keresnek). Keresettek még a terméknevek, a márkanevek vagy a terméktulajdonságok (pl. „esőálló gyomirtó”). A kulcsszólista összeállítására azért ne sajnálja az időt, mert ez később bőségesen megtérül.

A következő lépés az osztályozás. A cél az, hogy a művelet végén ki tudjunk választani 4-6 olyan szót, amelyekre érdemes lesz optimalizálni a honlap főoldalát.

  

Tipp:

  • A Google Keyword Tool nem csak azt mutatja meg, hogy egy adott kulcsszóra hány keresés van, hanem azt is, milyen hasonló szavakra, kifejezésekre keresnek még az emberek.
  • A Google Keresési Trendek azt mutatja meg, hogy az adott szóra vagy kifejezésre milyen a keresési trend (nő vagy csökken, azaz egyre többen vagy egyre kevesebben használják a kereséseknél).

 

Az osztályozás során a fentieken kívül érdemes még mérlegre tenni azt is, hogy az adott szó mennyire releváns a honlap tartalmával kapcsolatban, az oldalon olvasható szövegekhez szervesen illeszkedik-e. Azokat a szavakat, amelyek másként is érthetőek, más jelentéssel is rendelkeznek, érdemes törölni vagy a lista aljára tenni. Általuk ugyanis olyan látogatókat is elérne a honlap, akik nem a célcsoportunkba tartoznak.

  

A kulcsszavakkal kapcsolatosan alapvetően tehát két dolgot kell eldönteni:

  1. Mi az a 4-6 szó, amelyek a legfontosabbak, és amelyekre a főoldalt szeretnénk optimalizálni?
  2. Melyek azok a szavak, amelyekkel az aloldalakra szeretnénk találatokat elérni?

 

Ma még sokan csak a honlap főoldalát optimalizálják a kiválasztott kulcsszavakkal. Érdemes azonban az egyes tematikus aloldalak kulcsszavait is kiválasztani, mert ez biztosítja a magasabb találati arányt. A látogatók ezek segítségével rögtön arra az aloldalra fognak megérkezni, ami konkrét választ ad az aktuális kérdésükre.

A fő kulcsszavak azok legyenek, amelyekre sokan keresnek, és növekvő trendet mutat a keresések mértéke. Ez legfeljebb 4-6 szó. Ezeket a kulcsszavakat érdemes felhasználni a menüpontok elnevezésénél, a kategóriák nevénél, a linkek elnevezésénél is. Azok a szavak, amelyekre nincs sok keresés, de jól megfogalmazható, milyen problémára keresnek azok, akik beírják a keresőbe, az egyes aloldalak, cikkek, pdf formátumú anyagok optimalizálásához használhatók.

Ha sikerült kiválasztani a megfelelő kulcsszavakat, lépjen tovább a keresőoptimalizálás gyakorlati megvalósítása felé.

  

A TITLE – a böngészőben megjelenő címsor

A forráskód első pár sorában a <TITLE> és </TITLE> elemek között találja. Az oldal címének megadására, ideális esetben annak tömör összefoglalására szolgál. A böngészőablak fejlécében és az elmentett könyvjelzők címében is ez jelenik meg.

 

A TITLE-ben szereplő szavak helyes megválasztása alapvető jelentőségű, ugyanis a keresők találati listáiban ez jelenik meg a leghangsúlyosabban kiemelve. A látogatók erre kattintva jutnak el oldalunkra. Informatívnak, könnyen érthetőnek, ugyanakkor figyelemfelkeltőnek is kell lennie. Ha nem tudjuk megragadni a keresőt használók (azaz a potenciális látogatóink) figyelmét, akkor hiába rendelkezünk jó helyezésekkel, nem fogjuk elérni a kívánt eredményt.

  • Ha az Ön vállalkozásának informatív a szlogenje, akkor azt tegye ide.
  • Ha van olyan 1-2 fő kulcsszó, amelyek röviden és könnyen értelmezhetően megfogalmazzák a lényeget, akkor azokat írja ide.
  • Ügyeljen a kis- és nagybetűk használatára.
  • A cím legyen mindig könnyen olvasható.
  • Ha az összes szót nagybetűvel írja, azzal éppen a kiemelés hiúsul meg.
  • Egyik kereső sem jelenít meg 65-70 karakternél hosszabb oldalcímeket, az ennél hosszabb TITLE a keresőben nem lesz látható.
  • Ne halmozza a kulcsszavakat, mert azt kulcsszóhalmozásként értékelik a keresőrobotok, és rontani fogja a honlap helyezését.

  

A DESCRIPTION – a honlap tartalmának rövid összefoglalója

Szintén a forráskód első pár sorában, az alábbihoz hasonló formában találjuk.

<META NAME="description" CONTENT="………">

A jól összeállított leírás javítja a honlap keresőkben elért helyezéseit, és az átkattintási arányt. A DESCRIPTION a keresők találati listájában a TITLE alatt jelenik meg:

 

A honlap tartalmának leírása tulajdonképpen egy mini reklámszöveg, amely szintén tartalmaz néhányat a legfontosabb kulcsszavak közül. A leírás egyszerre szól a keresőrobotoknak és a bevonzani kívánt látogatóknak. Hossza 150-160 karakternél ne legyen több, mert akkor nem fog látszani a keresőkben.

A tematikus aloldalaknak, cikkeknek, pdf formátumú anyagoknak érdemes önálló TITLE-t és DESCRIPTION-t megadni.

  

<h1></h1> ... <h6></h6> - A címsorok

A címsorok a forráskód bármely szövegtörzs részében a fenti nyitó és záró elemek között találhatóak. Az oldal tartalmának tagolására szolgálnak. A TITLE és DESCRIPTION elemekhez hasonlóan egyszerre szólnak a látogatókhoz és a keresőrobotokhoz. A keresők nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a címsorokban elhelyezett kulcsszavaknak. Ennek ellenére a címsorok alapvetően nem arra valók, hogy kulcsszavakkal legyenek feltöltve. A kulcsszavakat értelmes mondatokba, címekbe érdemes beépíteni. A H1 a legfontosabb, a H2 a 2. legfontosabb és így tovább. Az oldal címét érdemes például H1 tag közé írni, az alcímet pedig H2 tag közé. Nem feltétlenül kell mind a 6 head tagot használni egy oldalon, de az első kettőt mindenképp érdemes.

  

Példa:
Vállalkozásunk mezőgazdasági termelőeszközök nagykereskedelmével foglalkozik országszerte. A kulcsszavak keresése során többek között kiválasztottuk a "mezőgazdasági termelőeszköz nagykereskedelem" kifejezést, mint optimalizálandó kulcsszót. Létre is hoztunk ennek megfelelően egy tartalmat.
Az oldalon ekkor H1 tagnak használhatjuk ezt: <H1>Mezőgazdasági termelőeszköz nagykereskedelem</H1>
A H2 tag pedig lehet ez: <H2>Nagykereskedelem – A-tól Z-ig, az ország egész területén</H2>

 

A meta tag-ek beállításánál ne feledkezzünk meg a korábban jelzett <meta name="Keywords" sor kiválasztott kulcsszavakkal történő feltöltéséről sem.

  

Keresőbarát szövegek a honlapon

A kulcsszavakat nem csak a honlap címébe és leírásába, hanem az oldalon található szövegekbe is be kell építeni. Ez a keresőrobotoknak azt jelzi, hogy a honlap nem véletlenül lett az adott szavakra optimalizálva, hanem valóban az adott témáról szól, azaz releváns. Minél relevánsabbnak látnak egy honlapot, annál előbbre sorolják a találati listán. Gyakran előforduló hiba, hogy a szövegeket eleve a kulcsszavak tudatában írják meg, ezért a szöveg mesterkélt, nehezen olvasható lesz.

  

A jó sorrend a következő:

  1. Írja meg az oldal szövegét úgy, mintha nem kellene a kulcsszavakkal foglalkoznia.
  2. A kész szövegben keresse meg azokat a szavakat, amelyek rokon értelműek (szinonimái) az egyes kulcsszavaknak és cserélje le azokat.
  3. A kulcsszó félkövér betűvel történő kiemelését a szövegben pozitívan értékelik a keresők, de ne vigye túlzásba.
  4. Nyugodtan használja a szövegben a kulcsszó ragozott alakjait is.
  5. Ha az oldalt képekkel illusztrálja, akkor csempéssze be a kulcsszavakat a képek nevébe is (pl. kukorica_növényvédő_szer_permetezés1.jpg)
  6. Az oldal illusztrálásánál és a navigációs gomboknál kerülje a flash elemek alkalmazását. A keresőrobot a flash tartalmát nem vagy csak kevéssé érzékeli, nem tudja elolvasni, ezért a benne lévő linkeket sem látja, nem tudja az így hivatkozott oldalakat meglátogatni.
  7. A kulcsszavakhoz csatolt linkek is értékesek, a linkek mutassanak más, a témához kapcsolódó cikkekre, aloldalakra.
  8. Ideális esetben az adott szöveg címében, alcímeiben (pl. h1, h2) is szerepelnek kulcsszavak, ám ezt nem szabad erőltetni. Inkább beszédes és figyelemfelkeltő legyen a cím, mint mindenáron kulcsszót hangsúlyozó.
  9. A szöveghez rendeljen a keresést megkönnyítő címkét vagy kategóriát (pl. műtrágya). Ez egyrészt a látogatók dolgát is megkönnyíti, másrészt jó esetben ez a címke vagy kategória egyben lehet egy kulcsszó is.

Tipp: Érdemes az elkészült anyagban ellenőrizni a kulcsszavak sűrűségét (pl. http://www.seotools.hu/keyworddensity.php). Az ideális érték általában 2-8% között van. Ha ennél alacsonyabb az érték, de a honlap a találati listákon néhány hét alatt mégis jó helyezéseket ér el, nem biztos, hogy érdemes addig átírogatni a szöveget, amíg a kívánt 2-8%-ot eléri.   

 

PageRank és linkmarketing

A PageRank egy olyan viszonyszám, mely megmondja, hogy egy oldal milyen fontos a Google szemében, a találati listák kialakításakor. Az interneten található honlapok rengeteg linket tartalmaznak. Ezek egy része belső hivatkozás, egy része más weboldalakra mutat. Összefoglalva a következők mondhatók el:

  • Egy honlap annál értékesebb, minél több nagy értékű bejövő és minél kevesebb kimenő linkje van.
  • Tehát minél több, minél értékesebb oldalról mutatnak a mi oldalunkra, annál értékesebb a mi oldalunk, annál magasabb lesz a PageRank értéke az oldalnak.
  • Nemcsak a link kapcsolatok száma, azok minősége is jelentős mértékben befolyásolja a honlap PageRank értékét.

Ennek a gyakorlati megfelelője az, hogy ha egy oldalra más releváns, hasonló témával foglalkozó oldalak hivatkoznak, akkor a hivatkozott oldal biztosan fontos információt tartalmaz. Ha sokan hivatkoznak rá, akkor népszerű a weboldal tulajdonosok körében. A Google ezt tette mérhetővé, s a PageRank bevezetésével használhatóbb találati listát tudott produkálni, mint a többiek. Talán ezért is lett belőle a legnépszerűbb kereső.

Az oldalak PageRank értékeit pontosan nem ismerhetjük. Létezik azonban a PageRank-nek egy exportált értéke, mely az eredeti értékhez képest egy 0 és 10 közé eső egész szám. Ehhez az exportált értékhez lehet hozzáférni a Google Toolbar, a SeoTools PageRank lekérdező eszköze vagy az interneten található más egyéb eszközök segítségével.

Minél magasabb a honlap PageRank-je, annál nagyobb az esély, hogy jó helyezést ér el a találati listán. Fontos azonban megjegyezni, hogy bár a PageRank jelentős tényező a találati lista kialakításakor, nem az egyetlen! A helyezés nagyban függ:

  • az oldal belső kialakításától,
  • a rámutató hivatkozások (backlink vagy viszontlink) minőségétől.

Így a jó PageRank nem minden esetben eredményez jó helyezést!

  

Tehát leegyszerűsítve a jó PageRank értékhez azt kell elérni, hogy

  • a honlapra sok hivatkozás mutasson,
  • ezek lehetőleg értékesek (nagy PageRank értékkel rendelkezők) legyenek,
  • releváns (hasonló témával foglalkozó) oldalakról,
  • a saját oldalainkon pedig kevés külső hivatkozás legyen.

  

A gyakorlatban ez nem pár napos egyszeri, sokkal inkább rendszeres munkát igényel. A linképítést a linkgyűjteményekbe, katalógusokba való regisztrációval érdemes kezdeni (ilyenek pl. a startlap oldalak). Ezek a katalógusok nagyon értékesek, mert általában erősek (magas PageRank értékkel rendelkeznek) és többnyire nem kérnek cserébe viszontlinket. A katalógusok többsége ingyenes, de vannak fizetős gyűjtemények is. Utóbbiaknak általában éves díjuk van. Az átkattintások révén ezekről az oldalakról értékes látogatók, potenciális vevők, ügyfelek is érkezhetnek.

Ideális az, ha a befelé mutató linkek a kulcsszavakkal mutatnak a partner oldaláról a honlapunkra. Nem mindig az a legjobb megoldás, ha a főoldalra mutat egy link. Ha egy aloldal optimalizált az adott kulcsszóra, akkor arra az aloldalra érdemes linket kérni.

A katalógusokba való bejelentkezéseknek a honlap PageRank értékére gyakorolt jó hatása csak bizonyos idő után fog látszani. Érdemes megvárni a következő PageRank frissítést, mert a jó értékkel rendelkező, értékesebb honlappal jobb tárgyalási pozíciót lehet elérni a linkmarketing következő lépéséhez, a linkcseréhez.   

Linkcserénél is érvényes az örök igazság: a kevesebb több. Korábban boldog-boldogtalan linket cserélt egymással, abban bízva, hogy a rengeteg link majd javítani fogja az oldal helyezését a találati listán. Közben egyáltalán nem törődtek azzal, hogy a látogató szinte már nem is talált számára értékes információt az oldalon, mert azt eltakarták a különböző linkek. Egy ideig valóban működött a módszer, de ma már óvatosan kell bánni a linkcserékkel. A túl sok linket még büntethetik is a keresők, mivel ezeket nem természetes találatként értékelik. Érdemes arra törekedni, hogy csak hasonló témájú, nagy értékű oldallal történjen linkcsere. Egy rossz csere többet árthat, mint amennyit használ. Vannak olyan weboldalak, amelyekkel nem lehet linket cserélni (ezek általában nagyon erős oldalak), de fizetett hirdetésként elképzelhető az oldalunkra való hivatkozás elhelyezése. Bizonyos esetekben megfontolandó lehet ilyen hivatkozások megvásárlása is.

Ha az oldal értékes, érdekes tartalommal bír, akkor lehet arra számítani, hogy

  • egyre többen fognak rá hivatkozni a saját oldalukról,
  • vagy könyvjelzőbe teszik a címét,
  • vagy éppen különböző fórumokon, blogokon ajánlják másoknak.

Ennek a folyamatnak azonban értelemszerűen előfeltétele, hogy már rendelkezzen az oldal nem elhanyagolható számú linkkel (azaz átirányított látogatóval).
A honlap megfelelő kialakítása szükséges, de nem elégséges feltétele a jó helyezésnek, ezért a weboldalnak mindenképp optimalizáltnak is kell lennie. Nem ez az egyetlen tényező, ami jelentőséggel bír, de kétség kívül ez az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb.

  

Kerülendő: a kulcsszóhalmozás, a rejtett tartalmak használata, valamint a trükkös átirányítások alkalmazása.

 

A keresők ezt kifejezetten nem kedvelik, sőt büntetik – előfordulhat, hogy az addig a találati lista elején látható honlap egyszer csak több száz találattal hátrébb kerül.

 

Végül a legfontosabb: a honlap minden módosításánál tartsuk szem előtt azt, hogy a tartalmak elsősorban emberek számára készülnek. Nem a keresőrobotoknak fejlesztjük a weboldalt.

  

Varanka Mariann
www.agrostratega.blog.hu

Kapcsolódó cikkek