Belépés
A K&H kkv bizalmi indexe és Dr. Balsors jóslatai
A K&H kkv bizalmi index - ha kis mértékben is, de - növekedett 2009 második negyedévében. A mikro-, kis- és középvállalkozások elkövetkezendő egy évre vonatkozó várakozásait mutató index 6 ponttal erősödött az előző negyedévhez képest, így jelenleg -28 ponton áll. Az index pozitív irányba történő elmozdulásának okai leginkább a kisvállalatokat érintő gazdaságpolitikai intézkedések nyomán várható hatások, valamint a vállalati hitelkamatok alakulására vonatkozó pozitív várakozások voltak. A kkv-k versenyhelyzetüket tekintve, valamint a szállítói és vevői kapcsolatok változásával kapcsolatban a legpesszimistábbak.
A mikro-, kis- és középvállalkozások elkövetkezendő egy évre szóló várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index legutóbbi, második negyedéves értéke -28 pont lett az előző negyedév -34 pontos értékéhez képest. Az eredmény, ha kis mértékben is, de mindenképpen a vállalkozások bizalmának erősödését, lassú visszatérését mutatja, hiszen ez már a második egymást követő negyedév, amelyben emelkedés figyelhető meg. Míg azonban a fogyasztói bizalmi indexnél egy jelentős, 34 pontos emelkedést tapasztalunk, és értéke megközelíti a válság kezdete előtti értéket, addig a kkv bizalmi indexnél sokkal kisebb mértékű, mindössze 6 pontos növekedés látható.

Forrás: www.kh.hu
A június 11-22. között végzett kutatás eredménye azt mutatja, hogy a kkv-kat érintő gazdaságpolitikai intézkedések várható hatásai, a közterhek változása, illetve a banki kamatokra vonatkozó várakozások tekintetében jelentős pozitív változás figyelhető meg. Ezzel szemben a vevői és szállítói kapcsolatokra vonatkozóan, a versenyhelyzetük megítélésében és az uniós támogatásokhoz való hozzájutás szempontjából romlásra számítanak a cégek.
Hosszú idő óta először megint legtöbben a forint árfolyamának stabilizálódását várják (41%), miközben a vállalkozások harmada számít gyengülésre (34%), és csak minden hatodik cég annak erősödésére (17%). Javulás figyelhető meg az árbevétel és a nyereség megítélésével kapcsolatban. Az elmúlt negyedéves mélypontjához képest minimálisan, de növekedés figyelhető meg, így átlagosan 2,3 százalékos árbevétel-növekménnyel és mindössze 0,2 százalékos nyereség-visszaeséssel számolnak a cégek.
A várható minimális árbevétel-növekedés és stagnáló nyereségvárakozások ellenére a vállalkozások mindössze 4 százaléka tervez infláció feletti áremelést, inkább a beruházások visszafogásával csökkentik költségeiket. Öt éves története óta legrosszabb eredményét mutatja a beruházási hajlandóság, csupán a cégek 59 %-a tervez a következő egy évben beruházást. A másik jelentős takarékossági lépés a béren kívüli juttatások jelentős csökkentése. Míg egy évvel ezelőtt a vállalkozások 32 százaléka támogatta alkalmazottai nyugdíjpénztári befizetéseit, most mindössze 22 százaléka tervezi ezt. Egészségpénztári befizetést a munkáltatók csupán 15 százaléka tervez – szemben az egy évvel ezelőtti 25 százalékhoz képest -, életbiztosítást pedig a kkv-k csupán 7 százaléka tervez adni dolgozóinak, szemben az egy évvel korábbi 11 százalékhoz képest.

Forrás: www.kh.hu
A kkv-k közül a kereskedelmi, szolgáltató és ipari cégek várakozásai egyaránt javultak, egyedül a mezőgazdasági cégek látják elkövetkezendő egy évüket negatívabban az előző negyedévi várakozásokhoz képest. Igaz, hogy a 2007. év 2. negyedéve óta rendszeresen a mezőgazdasági ágazat volt a legbizakodóbb, és az utolsó eredmény is pozitívabb a többi ágazat várakozásaihoz képest.
Nem csak a profil, de a vállalat mérete is jelentősen befolyásolja a közeljövő megítélését. Míg a cégek közül a kisvállalkozások helyzete várhatóan stagnálni fog, a mikro vállalkozások pedig kisebb mértékű javulásra számítanak, addig a középvállalatok kiugró pozitív várakozással tekintenek a következő egy évre.
Meglátjuk. Mindesetre érdemes az egyik híresen pesszimista amerikai közgazdász jóslatait is figyelembe venni a véleményünk kialakításakor. Nouriel Roubini először 2006-ban fogalmazta meg a válsággal kapcsolatos előrejelzését, amit akkor – jó szokás szerint - meglehetősen kritikusan fogadtak; azonban 2008-tól Dr. Balsors (így emlegetik a professzort) jóslatai rendszeresen megvalósulnak a gazdasági válsággal kapcsolatban.
A közgazdász már korábban kifejtette véleményét arról, hogy a recesszió lefolyása W-alakú lehet. Július végén Mr. Roubini azt jósolta, hogy a világgazdaság még az év vége előtt kezdhet kilábalni a válságból, majd 2010-ben és 2011-ben - az emelkedő költségvetési hiányok, a dráguló olaj és a magas munkanélküliség következtében - jöhet a válság második hulláma.
Figyelembe véve azt a tényt, hogy az energiaárak (főként a nyersolajé) és a mezőgazdasági termények ára általában együtt mozog, és az olaj ára mostanában a 70 dolláros érték körül van, ez az ágazat számára – ha ideiglenesen is, - de pozitív jel lehet.
Az olajár július 14-e óta gyakorlatilag folyamatosan nő, azóta több mint 14 százalékkal drágult. Sőt, a nyersolaj ára év végére, jövő év elejére elérheti a hordónkénti 80 dollárt - mondta az iráni olajipari miniszter, Mohammad Ali Khatibi, aki egyben az OPEC egyik vezetője is.
A jelek tehát egyelőre kedvezőek, akár a válság végét is jelezhetik. Hogy az emelkedés tartós lesz-e, és a mezőgazdasági termények árának várt növekedése is bekövetkezik-e, nehéz megjósolni. A magam részéről mindenesetre drukkolok, hogy így legyen.
Pólya Árpád
http://www.agrostratega.blog.hu/
