Belépés
Mérséklődő pesszimizmus a kkv-k körében – kiút lehet az innováció és a beruházás?
A mikro-, kis- és középvállalkozások elkövetkezendő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi indexre a
gazdasági válság és a várható reformok kétirányú hatása nyomta rá
bélyegét. Az index emelkedése azt jelzi, hogy az elkerülhetetlennek
tartott reformok kapcsán a vállalkozások alapvetően helyzetük javulására
számítanak a negatív gazdasági kilátások ellenére. Ennek egyértelmű
jele, hogy a kutatássorozat kezdete óta először mutatnak eltérő dinamikát a fogyasztói és a kkv bizalmi indexek. A fogyasztói index továbbra is meredeken csökkent, és történelmi mélypontjára került.
A részindexek közül legnagyobb mértékben a foglalkoztatásra vonatkozó index csökkent. Kisebb mértékben csökkent ugyan a vállalat pénzügyeinek változásait mutató index, de a kutatás eddigi története során a cégek most először számolnak nyereségük csökkenésével.
A versenyhelyzetből adódó innovációs kényszer hatására a vállalkozások többsége tervez valamilyen lépést (profilváltás, termékfejlesztés vagy piacbővítés). Nem csökkent a beruházási hajlandóság sem, a cégek többsége továbbra is tervez valamilyen (informatikai, gépekbe vagy gépjárművekbe történő) beruházást.
Kiemelkedően pozitív változást mutat a közterhek változására vonatkozó részindex. A kkv bizalmi indexre szintén pozitív hatással volt az EU-s támogatások elnyerésének esélyét mutató részindex nagymértékű növekedése. Továbbra is megfigyelhető, hogy a mezőgazdasági cégek nagyobb esélyt látnak nyertes pályázat benyújtására, mint az ipari, kereskedelmi vagy szolgáltató vállalkozások.
Forrás: K&H – GfK (további részletekért kattintson ide)
Pólya Árpád
www.agrostratega.blog.hu
