A kukorica tenyészideje a különböző termesztési feltételek tükrében

A kukorica hibridek a sok-sok jellemző tulajdonság mellett egymástól az éréshez szükséges időtartam hosszában is jelentősen különböznek. Az adott termőhelyen alkalmazható tenyészidőt az aktív hőösszeg határozza meg. Az északi országokban aránylag szűk az eltérő tenyészidejű hibridek választéka. Minél délebbre megyünk, a választékunk egyre bővülhet. A Magyarországon a kukorica termőhelyek adottságai alapján a FAO 100-tól FAO 600-ig terjedően vethetünk hibrideket. A tenyészidő használat azonban számos megfontolást rejt magában.

Ha áttekintjük, hogy az elmúlt hét évtizedben miként változott a termesztett hibridjeink tenyészideje, érdekes tanulságokat szűrhetünk le (Berkó J., Horváth J. 1993).
Az adatok szerint 1938 és 1960 között a FAO 300 és FAO 400-as hibridek határozták meg a termesztés volumenét, a FAO 500-as hibridek aránya jellemzően 15-17% körüli vagy az alatti volt. A FAO 200 hibridek gyakorlatilag ismeretlenek voltak.
Az 1960-as évek elejétől ugrásszerűen megnőtt a FAO 500 - FAO 600-as hibridek aránya, köszönhetően az első magyar beltenyésztéses hibrid megszületésének és annak, hogy a termelők a hosszabb tenyészidőben a nagyobb termés ígéretét látták és tapasztalták meg.
A hosszabb tenyészidő miatti nagyobb szemnedvesség tartalom az akkori energiaárak miatt nem jelentett lényeges termelési költségnövekedést, így valójában senki sem foglalkozott azzal, hogy milyen nedvességű kukoricát kellett megszárítani. A késői hibridek vetésterülete a szárításra fordított energiaárak növekedésével gyorsan csökkent. A késői hibridek termesztésének kockázatát a cső fuzáriumos megbetegedés is növelte. Miután egyértelműen kimutatható volt, hogy a sertéstelepek állategészségügyi gondjai a késői kukoricák szemtermését károsító fuzárium gombák által termelt toxinokkal függnek össze, a hosszú tenyészidejű (FAO 600) vagy annál későbbiek gyakorlatilag elvesztették jelentőségüket.
Különös módon a hetvenes és nyolcvanas években a korai és középkorai hibridek aránya nem változott. Az eltűnő FAO 600-as és a fokozatosan csökkenő FAO 500-as hibridek helyét a FAO 200-as hibridek foglalták el. Az 1975-1987–ig terjedő időszakban pedig az igen korai hibridek aránya megtöbbszöröződött.
Az 1970-től a 90-es évekig, a termelési rendszereknek köszönhetően a kukoricatermesztés aranykorát élhettük meg. Pontos, táblára lebontott adatok alapján születtek a hibriddel és az alkalmazandó technológiával kapcsolatos döntések.
A rendszerváltással bekövetkezett gazdasági változások leromboltak szinte mindent, ami a kukoricatermesztés magas színvonalát lehetővé tette. Hosszú, viszontagságos időszak után mondhatjuk, hogy a kukoricatermesztésnek újra rangja van. A termésátlagaink azt bizonyítják, hogy elvileg mind a biológiai háttérrel, mind a technológia szakmai részével a dolgok rendben vannak.
Nem egészen így áll ez a termesztéshez felhasznált anyagok és a kukorica felvásárlási árával. Gyakran küzdünk a túltermeléssel, a túltermelésből adódó kiszolgáltatottsággal. A termesztés feltételeit a rapszodikus időjárás kiszámíthatatlanná teszi, a műtrágya árának megduplázódása óriási önköltség-növekedéshez vezet. A kukoricabogár megjelenése a kukorica monokultúra megszüntetését követeli meg. Arra sem gondolhatunk, hogy a száraz évek kedvezőtlen hatását öntözéssel csökkentsük, mert hiányzik az öntözés feltételeinek megteremtéséhez szükséges tőke.

Napjaink kukorica termesztésének gazdaságosságát többek között, a vetésváltás és a betakarításkori szemnedvesség fogja erősen motiválni. Mindkettő szorosan kapcsolódik a kukorica tenyészidejéhez.
A vetésváltást a kukoricabogár megjelenése tette újra aktuálissá, miután igazolódott, hogy a bogár elleni védekezés egyik hatékony módszere. Ne feledjük el azt sem, hogy a vetésváltáshoz viszonyítva ugyanolyan terméseredményt monokultúrában csak nagyobb műtrágyaadagokkal tudunk elérni. A műtrágyaárak égbeszökkenése után mondhatjuk, hogy már nemcsak a bogár elleni védelem, hanem a tápanyag visszajuttatás költsége is indokolttá teszi a vetésváltást.
Könnyű azt mondani, hogy váltsunk növényt. A magyarországi vetésszerkezetet ismerve nem is olyan egyszerű ez a kérdés. A vetésváltáskor elsősorban a kukoricával közel azonos területen termesztett kalászosokra gondolhatunk. Ahhoz, hogy a kalászosok előveteménye kukorica lehessen, korán betakarítható kukorica hibridet kell termelnünk. Egyre többször hangzik el az a meghökkentő kijelentés is, hogy vessünk kukorica után repcét. A kukoricát ebben az esetben pedig legkésőbb augusztus elején be kellene takarítani!

A szemnedvesség minimum elvárásaiban az elmúlt 20 évben jelentős változások álltak be. A hetvenes években elfogadott 30%-os betakarításkori szemnedvesség ma már 18-20% alattinak mondható. Bár a nemesítés a szárítási költségek mérséklésében hatékonyan tudott közreműködni a gyors vízleadású hibridek piacra vitelével, napjaink termesztési gyakorlatát figyelembe véve, a betakarításkori szemnedvesség a jövedelmezőség szempontjából továbbra is a hibridválasztás fontos eleme marad.
A különböző tenyészidejű hibridek betakarításkori szemnedvességének és a termőképességének összehasonlítása végett az 1. táblázatban 2003-tól kezdődően az MgSzH fajtajelöltek kísérletéből kigyűjtöttük a standard hibridek adatait. Azért választottuk bemutatásra a standard hibridek teljesítményét, mert azok ismertek és a köztermesztésben széles körben használtak. Az adatok tehát nem elvontak, azok egybevágnak a szántóföldi tapasztalatokkal. A standard hibridek hosszabb ideig szerepelnek állandó összetételben, cseréjük jól jellemzi a hibridérték növekedését.

A termőképesség (t/ha) és a betakarítási szemnedvesség (%) adatait 2003-tól 2008-ig tüntettük fel a táblázatban úgy, hogy a FAO 300 éréscsoport standardjainak abszolút értéke mellett a FAO 200 és FAO 400 hibrideknél az eltéréseket adtuk meg.

1. táblázat
Az egyes tenyészidő csoportok standard hibridjeinek termésszintje és a betakarításkori szemnedvesség-tartalom

Forrás: Az MgSzH kukorica fajtajelöltekkel végzett kisparcellás kísérleteinek évenként közzétett eredményei.

A standard hibridek adatai alapján a korai és középérésű hibridek csoportja között termőképességben alig, vízben viszont viszonylag nagy a különbség. Az igen korai hibridek terméspotenciálja a koraiakhoz viszonyítva jelenleg közel egy tonnával kisebb, de jóval alacsonyabb a betakarításkori szemnedvességük is.
Torzítja az eredményeket, hogy a FAO 200-as kísérletek zömmel nem a tipikus korai termőhelyeken voltak beállítva, és esetenként túlérésben lettek betakarítva.

Az adatok országos átlagot tükröznek. Azonban az egyes termőhelyektől függően átlagtól jelentős eltérések vannak. Éppen a 2008. év szolgáltatott erre kiváló példát. A nyugati és északi megyékben a hosszabb tenyészidejű hibridek szemnedvessége még október végén is 20% felett volt, ezzel ellentétben, a dél-keleti megyékben a szárazság következtében a szem víztartalma már szeptember közepére 15% körüli értékre csökkent. A Gabonakutató Kft. Táplánszentkereszti Kutató Állomása jól reprezentálja az ország hűvösebb, csapadékosabb termőhelyeit. A 2. táblázatba az utóbbi öt év (merőben eltérő évjáratok) szemnedvességi adatait foglaltuk táblázatba, október 15-i betakarítás alapul véve, éréscsoportonként.

2. táblázat
A betakarításkori szemnedvesség (%) az elmúlt 5 évben október 15.-én Táplánszentkereszten.

A táplánszentkereszti adatok szerint csak az igen korai hibridek szemnedvesség-tartalma éri el azt az értéket, amit ma kívánatosnak tartunk a szárítási költségek minimalizálása végett.
 
A vetőmag-értékesítés becsült számai azt mutatják, hogy ma Magyarországon szemes kukoricaként alapvetően a FAO 200-400 tenyészidejű hibrideket termeljük. A silókukorica termesztésben meghatározó a FAO 500 hibridek aránya, melyek szemesként történő betakarítására akkor kerül sor, amikor kedvez az időjárás a kései hibrideknek és a gazdaság nem szándékozik a teljes területről a kukoricát szilázsként hasznosítani.
Az utóbbi évtizedek termesztési tapasztalata alapján egyértelműen a korai (FAO 300) hibridek termesztése a leggazdaságosabb. A FAO 400-as hibridek terméselőnye sokszor a szárítási költségek miatt elvész, de kedvező őszön mégis ezek a hibridek adnak „csúcs” termést. Az igen korai hibridek termesztésére az alacsonyabb terméspotenciál miatt nehezebben vállalkozunk. Ezt a helyzetet az időjárás bizony időnként módosítja. Pl. nem is olyan régen, 2005 kedvezőtlen őszi időjárása miatt 2006.-ban csak FAO 350 alatti kukoricákat akartunk termelni. Az utóbbi két viszont egyértelműen az FAO 400-ok felé billentette a mérleg nyelvét.

Tény, hogy a szemnedvesség nagyságát a genetikai különbözőségek megmaradása mellett elsősorban az időjárás határozza meg. Kedvező ősz után szinte törvényszerű, hogy a nagyobb termés érdekében a hosszabb tenyészidejű hibrideket részesítjük előnyben és abban reménykedünk, hogy a következő év ősze hasonlóan kedvező lesz, és nem kell sokat fizetni a szárításért. Mindaddig, amíg a tenyészidő (betakarításkori szemnedvesség) és a termőképesség a hibridkiválasztáskor az érvelésekben ellentétes oldalon jelennek meg, töprengeni fogunk, hogy mikor hozunk helyes döntést. Ezt az ellenmondást akkor tudjuk feloldani, ha nem csak az egyes évek kukorica-termesztésének jövedelmezőségét vizsgáljuk, hanem több év gazdasági eredményét analizáljuk. Ebben a szemléletben már helyet kap a vetésváltás, a tenyészidő és az egyes technológiai megoldások költsége, stb. Több év gazdasági eredményének együttes értékelése új értékrendet alakíthat ki. Mindenkinek saját magának kell, hogy a döntéseket meghozza a saját büdzséje javára vagy kárára. Amit a kukoricanemesítés tehet, hogy az igen korai hibridek terméspotenciálját módszeresen növeli annak érdekében, hogy a termelő a termésmennyiség és jövedelmezőség tekintetében a legjobb kompromisszumot választhassa.

Szél Sándor, Balassa György, Virágné Pintér Gabriella

A cikk megjelent az Agronapló Szakfolyóirat 2009. márciusi számában is