Belépés
A cukorgyárak megszűnése miatt kialakított Nemzeti Diverzifikációs Program
A Nemzeti Diverzifikációs Program egy az érintett térségekre
vonatkozó, a 2007-2010 közötti időszakra szóló diverzifikációs
stratégia, amely megteremti a cukorgyárak megszűnését követő gazdasági
szerkezetváltás alapját.
A fejlesztés tárgya az érintettek által
működtetett gazdasági szövetség átalakulásának segítése annak
érdekében, hogy a gazdasági szerkezet olyan új vagy megújított darabját
állítsák helyre, mely hosszú távon segíti a gazdaság és a társadalom
fejlődését.
A Program célja, hogy a 2009-2010 között
rendelkezésre álló közösségi diverzifikációs támogatást, amelynek
összege az alap diverzifikációs támogatást tekintve 32.988.408,- euró, a
Nemzeti Diverzifikációs Programban megjelölt prioritásaira, valamint a
hozzájuk kapcsolódó intézkedések megvalósítására, és ezáltal a
cukorgyárak bezárása miatt a térségekben kialakult problémák megoldására
használja fel.
A program fejlesztési prioritásai alapján négy részre oszlik:
1. mezőgazdasági termelés támogatása
2. mezőgazdasági termékek értéknövelése (feldolgozása)
3. mikro-, kis- és középvállalkozások termelő és szolgáltató tevékenységének ösztönzése
4. a vidék megtartó képességének növelése
A különböző támogatási lehetőségeket területileg annak alapján osztják majd fel, hogy a települések lakossága milyen mértékben érintettek a gyárbezárás hatásaiban.
Az első pályázatok megjelenését februárra ígéri az FVM és állítólag a teljes támogatási összeg kifizetésre kerül 2010 végéig.
A program részeiként szereplő konkrétan megnevezett jogcímek megegyeznek a jelenleg is futó EMVA rendszer jogcímeivel. Az még nem teljesen tisztázott, hogy ezek hogyan fognak illeszkedni egymáshoz.
A teljes Nemzeti Diverzifikációs Program letölthető itt. (pdf | 1,9MB)
Székely Gyöngyvér
