Kifagyás

Kitárcsázni vagy meghagyni?

Tél végén, még a vegetáció megindulása előtt értékelni kell az állomány állapotát. Ez persze annál nehezebb, minél gyengébb maga az állomány. A legjobb, ha egy 40x40 cm-es keretben megszámoljuk az életképes növények számát. Majd ezt 7-tel megszorozva megkapjuk az 1 m²-re eső növényszámot.

Következő lépésben a növények állapot kell meghatározni. Az ősz folyamán túlfejlett 10-12 leveles növények éppúgy kitettek a téli fagykárokkal szemben, mint a fejletlen 2-4 leveles egyedek. A túlfejlett állományok elveszítik szinte teljes levélzetüket, amennyiben azonban a tenyészőcsúcs még ép, úgy ezek a növények egy újbóli levélképzést követően elfogadható termést hozhatnak. 5-10 növény/ m² állománysűrűségnél is képes a repce elfogadható szintű termés képzésére. A téli fagytól károsodott tenyészőcsúcs jól felismerhető a puha, lefolyósodó, később kiszáradó szövetekről.

A károsodott növények regenerációjához természetesen több időre van szükség, ezért sem tudják ezek az állományok termőképességük csúcsát elérni. Fagykárok hatására sérülhet a repce gyökere is, emiatt ezek a növények könnyen kihúzhatóak a talajból. A regeneráció megindulását, új gyökerek képződését jelzik a gyökerek fehéres végződései.

A terület kitárcsázásáról vagy meghagyásáról meghozandó döntésnél tehát mérlegelni kell a növények számát,  állapotukat, továbbá értékelni kell elhelyezkedésüket is. Mielőtt túl gyorsan döntenénk a kitárcsázás mellett  vegyük figyelembe a repce rendkívüli regenerálódó-képességét.

 Alsó határértéknek használjuk az alábbi növényszámokat: 5 erőteljes vagy 10 közepesen vagy 15 gyengén fejlett növény/m². Ezeket az alacsonynak tűnő növényszámokat különösen hibridek esetén célszerű alkalmazni, hiszen a hibridek akár 15-20 növény/m² esetén is csúcstermés elérésére képesek. Ha csak a tábla egy részének kitárcsázása mellett döntünk, úgy alakítsuk a területet, hogy a későbbi növényápolási, növényvédelmi beavatkozások elvégzése gond nélkül és gazdaságosan kivitelezhető legyen.

A döntésben természetesen nagy jelentőségű a pénzügyi kalkuláció, elsősorban a költségek oldaláról nézve. Ne a már befektetett pénzösszeget (talajművelés, vetés, vetőmag, növényvédelem, műtrágya) vegyük figyelembe. Azt kell mérlegelni, hogy a még felmerülő költségek és a várható termés árbevétele után fennmaradó jövedelem szintje megállja-e az összevetést az alternatívaként szóba jöhető tavaszi kultúrák jövedelmezőségével.

Ne feledkezzünk meg az ősszel használt gyomirtók más, tavaszi kultúrákban fellépő hatásairól. Ezen esetekre elmondható: minél korábban történt a kezelés, minél kisebb dózisban, minél több csapadék hullott a kezelések után és minél mélyebb volt a talajművelés, annál kisebb a valószínűsége, hogy az újravetett területeken az őszi gyomirtásból adódó károk jelennek meg.

Tápanyagutánpótlás és növényvédelem

Azokat az állományokat, amelyeket a kitárcsázás veszélye fenyeget a szokásostól eltérően kell kezelni. Ha az őszi növekedés nem haladta mag a 6 leveles állapotot, akkor a növények hektáronként 20-30 kg-nál több nitrogént nem tudtak felvenni. Erős téli levélveszteségek után gyakorlatilag  nem marad tápanyag az ilyen repcében, mert az ősz folyamán felvett nitrogén a levelekben lokalizálódott. Az elfagyott részekből lebomló majd visszakerülő tápanyag pedig csak egy későbbi időpontban válik a repce számára hasznosíthatóvá. Az őszi és téli N-hiányt  - különösen egy késői kitavaszodás során - jól jelzik az idősebb levelek pirosas elszíneződése. Az új levélzet megalapozásához azonban a N

mellett szükség van kénre és magnéziumra is. A hiánytüneteket mutató és gyenge fejlettségű állományokat azonban nem célszerű nagyadagú N-nel megszórni. Ajánlatosabb egy 40-50 kg/ha adagú,  a növény számára gyorsan hasznosítható (nitrát) nitrogén-utánpótlás, vagy  - ami könnyebb talajokon  különösen kedvező  ¿ egy kéntartalmú komplex műtrágya használata.

Fontos, hogy a gyenge, a tél folyamán károsodott növények a lehető leghamarabb elkezdhessék a vegetatív fejlődést annak érdekében, hogy minél több levelet és oldalhajtáskezdeményt hozzanak létre a generatív fejlődési szakasz megindulása előtt. A vegetáció korai megindítása természetesen veszélyeket is hordoz magában, hiszen az esetleges késői fagyokkal szemben ezek a növények szinte védtelenné válnak. Ha mégis a terület kitárcsázása mellett döntünk, akkor a tavasz folyamán kijuttatott tápanyagmennyiséget teljes egészében beszámíthatjuk az új kultúra tápanyag-utánpótlásába.  Megmaradó állományoknál a második N-adagot a szárbaindulás kezdetén célszerű kijuttatni. A tavasz folyamán a repce 6 kg N-t igényel minden mázsa terméselváráshoz, kénből pedig - szintén mázsánként - 1 kg-ot célszerű számolni, a még reálisan elérhető hozamszintet alapul véve.

A gyenge és nem homogén fejlettségű állományok növényvédelmi kezelése sem egyszerű. Kompromisszumot kell találni a jó és gyenge fejlettségű növények valamint a  jó és gyenge állománysűrűségű részek között. Különösen az utóbbiaknál nem tolerálható az erősebb gyomosodás. A vegetáció korai megindulásakor, különösen a max. 8 levéllel áttelelt állományoknál jó esély van arra, hogy a növények kellő számú oldalhajtást és virágkezdeményt fejlesztenek ki a szárbaindulás előtt. Késői kitavaszodás esetén a régebbi, idősebb levélnyelekből kiinduló oldalhajtás-kezdemények megőrzése a cél, mert  - főleg a hiányos állományokban  - a főhajtáson ill. a felső 2-3 oldalhajtáson nem tud kellő mennyiségű termés kötődni. Ilyen esetekben az alsóbb szinteken található oldalhajtások határozzák meg a betakarított termés mennyiségét. A szárbaindulás kezdetén ezért ajánlott az állományok kezelése az ismert növekedés-szabályzókkal. Ezzel a beavatkozással visszafogjuk a főhajtás növekedését és elősegítjük az oldalhajtások fejlődését.

A vegetáció későbbi szakaszaiban a gyengébb állományok rovarkártevőkkel szembeni védelme nem különbözik a megszokottaktól.

A hiányos állományok pótlása tavaszi repce belevetésével nem ajánlható, mivel jelentős érésbeli különbség - akár 2-3 hét - alakulhat ki.