Belépés
Rozs
Figyelem! Az alább ismertetett technológia egyes elemei a megjelenés óta esetleg elavulhattak. Kérdés esetén keresse a Yara szaktanácsadóit!
A rozs műtrágyázásánál a legfontosabb tudnivalók a következők:
A rozs genetikai termőképessége alacsonyabb, mint a rokon növényeké (búza, tritikale), ebből adódóan a műtrágya igénye is kisebb. Agresszív gyökérzetének következtében kevesebb vízből és tápanyagból is képes megélni. Magyarországi viszonyok között jó agrotechnikával 3-4 t termés realizálható üzemi körülmények között. Természetesen az 5-6 tonna is elérhető, de nem ez acél, ebben az esetben már búzát kell termeszteni.
A három makroelem közül a foszfor és kálium igénye a leggyengébb
talajoknál is 60-60 kg/ha körüli, a jobb területeken 40-50 kg szükséges.
A
nitrogénre kevésbé igényes, mint a többi kalászos, a foszforhoz képest a
másfeles arány elegendő. A 60 kg foszfor mellett maximum 90 kg nitrogén
kiadása javasolt. E fölött már nincs termésnövelő hatása, valamint nagy
mértékben megnő a megdőlés kockázata, ami a rozstermesztésnél igen
fontos tényező.
A foszfor és kálium kijuttatása esetében az alapműtrágyázás a cél, az őszi talajművelés előtt adjuk ki.
A nitrogén megosztása a talaj kötöttségétől, humusztartalmától függ, annak kiszórása a tél végén, kora tavasszal hatékony, mert a nitrogén a rozs esetében a termésnövekedést a produktív bokrosodáson keresztül fejti ki, a későbbiekben már érdemben nem befolyásolja a termés mennyiségét, minőségét, viszont növeli a megdőlési hajlamot.
Ezeket a szempontokat figyelembe véve a rozs műtrágyázására a következő megoldásokat javasoljuk.
Laza, homokos talajokon:

Középkötött, kevésbé laza talajokon:

A fenti technológiai ismertető a Yara szellemi tulajdonát képezi. A technológia mindennemű sokszorosítása és felhasználása csak a kiadó hozzájárulásával valósulhat meg.
