Belépés
Vetőmag búza
Figyelem! Az alább ismertetett technológia egyes elemei a megjelenés óta esetleg elavulhattak. Kérdés esetén keresse a Yara szaktanácsadóit!
Az őszi búza vetőmag előállításának feltételeit az áru búzához kell viszonyítni, az attól való eltéréseket kell kiemelni. Az ezekre való figyelem a saját célra visszafogott vetőmag esetében is igazak. Magyaroszágon a fémzárolt vetőmag aránya folyamatosan csökken, ami több okra vezethető vissza. Semmilyen támogatás, szankció nem befolyásolja a használatát, az általánosan magasnak tartott költségeken belül az egyik legkönnyebben csökkenthető tétel, valamint ne feledjük, hogy Mo.-on igen magas szakmai színvonalon folyik a szántóföldi növénytermesztés, sok kollega képes ezt megfelelő szakmai színvonalon elvégezni. A nagy gond annál a termelői körnél van, aki szakmailag, műszakilag nincs erre felkészülve. Rájuk is gondolva egy –két mondat ebben a témakörben talán nem haszontalan.
Általánosságban elmondható, hogy a jobb területeken, nagyobb odafigyeléssel, szigorúbb technológiai fegyelemmel kell eljárni, mert egy nagyobb termelési értékről van.
Az előveteménynek mindenképpen más növénynek kell lenni, pl. repce, napraforgó, szója, borsó, esetleg kukorica (korán lekerülő).
Talajművelésnél
a minél jobb minőségű magágy a cél, az egyenletes kelés, kezdeti
fejlődés biztosítása érdekében. Lehetőség szerint szántott terület
legyen, vagy a vetőgép feltételeit kielégítő művelési mód.
Vetésidő
esetében törekedjünk az október 10-25 közötti optimum betartására, a
korábbi vetés a túlfejlődés, betegségek miatt kockázatos, a kései a
gyengébb terméseredmény miatt.
Tőszám esetében mindenképpen alacsonyabb vetőmagnormát alkalmazzunk, általában 3. 5-4 millió csira az optimális, szaporulati foktól, fajtától, az idegenelés nehézségétől függően. Minél magasabb szaporulati fok, annál alacsonyabb tőszámmal dolgozzunk.
Műtrágyázás: A legfontosabb különbség az árutermeléshez képest a következők:
A
minőségi paraméterek elsősorban nem a szem beltartalmi értékeire
vonatkoznak (fehérje, sikér, esésszám, stb.), hanem a betakarított
termésnek minél homogénebbnek (rostaméret), minden fizikai károsodástól
mentes kell lenni (tört, szúrt szemek). A termés mennyiségét csak olyan
mértékben szabad növelni, ami nem vezet sem az állomány megdőléséhez,
sem a betegségek túlzott mértékű kialakulásához.
Ez gyakorlatban az általunk javasolt technológiához képeset a következő változásokat jelenti:
I. technológiai szint
II. technológiai szint
A növényvédelem is fokozott odafigyelést jelent, a gyommentes állománytól kezdve a kétszeri fungicides védekezésen át, valamint a kártevők elleni többszöri beavatkozáson át. Ezek a beavatkozások könnyen lehetővé teszik a lombtrágyák kijuttatását is.
A vetőmag termesztésnek itt csak a szántóföldi része ért véget, a vetőmagüzemben még sok feladat van, de ott már nem lehet a szántóföldi hibákat helyrehozni, csak az elért eredményeket megőrizni.
A fenti technológiai ismertető a Yara szellemi tulajdonát képezi. A technológia mindennemű sokszorosítása és felhasználása csak a kiadó hozzájárulásával valósulhat meg.
