Jelenlegi hely

XXV. Alföldi Állattenyésztési és MezőgazdaNapok

2018-ban a jubileumi XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásárt május 10-11-12-én, azaz csütörtök – péntek – szombati napokon rendezik meg. 

A kiállítás a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált, amelyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez kezdettől fogva a Magyar Állattenyésztők Szövetségének és tagszervezeteinek társrendezésében.

A részvénytársaság teremtette meg Magyarországon az újkori állatkiállítások kultúráját, s vezette be az állatbírálatokat a legfejlettebb állattenyésztő országok mintája alapján. A küllemében is lenyűgöző állatkiállítói terület évről-évre több tenyészállatnak ad helyet. A kellemes hangulatú, magyaros stílusú, nádfedeles, fa szerkezetes állatbemutató terek tökéletes hangulatot teremtenek a vidék legnagyobb mezőgazdasági szakmai találkozójának.

Az állattenyésztés nyolc ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, díszbaromfi-, és nyúltenyésztők, a halászat, vadászat, valamint az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoznak be.

A hazai mezőgazdaság jelentős része megjelenik a vásárhelyi kiállításon, a szaporodásbiológiától a tartástechnológián át a takarmányozásig minden - az állattenyésztéshez szükséges - szakterület képviselőit, a vetőmag előállítókat, műtrágya forgalmazókat, gépgyártókat, gépforgalmazókat, a különböző technikák és technológiák képviselőit meg lehet találni a seregszemlén.

Dátum: 
cs, 2018/05/10 - 09:00 - szo, 2018/05/12 - 17:00
Helyszín: 
Hódmezővásárhely
Csongrád