Jelenlegi hely

Társadalmi mozgalommá válhat a hungarikumok gondozása, őrzése

Társadalmi mozgalommá válhat a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozása és őrzése – jelentette ki Gyaraky Zoltán, a Hungarikum Bizottság titkára, a bizottság által szervezett konferencián Hódmezővásárhelyen.

A tavaly elfogadott, a nemzeti értékekről és a hungarikumok szóló törvény, valamint a végrehajtását segítő kormányrendelet lehetővé teszi, hogy egyszerre működhessen a társadalmi önszerveződés és érvényesülhessen az egységes szemlélet – mondta Gyaraky Zoltán. Mint mondta, az önkéntes alapon, helyben létrehozott bizottságok számára bárki javasolhatja a magyarsághoz köthető szellemi, anyagi, természeti vagy közösségi értékek, termékek felvételét a települési értéktárba. A helyi jelentőséget meghaladó értékek a megyei, illetve a Magyar Értéktár részévé válhatnak – közölte Gyaraky Zoltán. Hozzátette: a Magyarország határain túl fellelhető, magyar vonatkozású nemzeti értékek nyilvántartását a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottsága vezeti majd.

A Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek közül választja ki a hungarikumokat, amelyek jellemző tulajdonságukkal, egyediségükkel itthon és külföldön is a magyarság csúcsteljesítményét reprezentálják. Jelenleg tizenhat hungarikumot tartanak nyilván, ebből tizenkettő az UNESCO világörökségi listáján, illetve a szellemi örökség listáján szerepel, emellett a herendi porcelán, a pálinka, a törkölypálinka és a karcagi birkapörkölt kapta meg a minősítést – mondta Gyaraky Zoltán.

A titkár közölte, őszre a bizottság a hungarikumokat bemutató angol és magyar nyelvű honlap indítását tervezi, a nemzeti értékeket bemutató és népszerűsítő kampányt indít, valamint fesztiválokat, vetélkedőket szervez 

A vidékfejlesztési tárca keretein belül működő szervezet költségvetési forrásból pályázati támogatást nyújt majd a hungarikumokhoz kapcsolódó kutatómunkához, az értékek feltárásához és megismertetéséhez. Létrehozzák a hungarikum tanúsító védjegyet is, amelyet a minősített terméket előállító vállalkozások jelképes regisztrációs díj fejében, ám szigorú feltételek mellett használhatnak majd.

(MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Hozzászólások

Hozzászólások

Kapcsolódó hírek