Jelenlegi hely

Ismét téma a kalászosok őszi gyomirtása

A gyomösszetétel évről évre változik, aminek klimatikus és agrotechnikai okai vannak, így az egy- és kétszikűirtást is az adott körülményeknek megfelelően kell elvégezni.

A 2017. őszi Nufarmer Magazinban részletesen írtunk az őszi kalászosokban előforduló gyomosodási problémákról. Két szakember válaszolt kérdéseinkre a témában: Somogy megyében Labant-Hoffmann Éva, a Növénypathyka Kft. gyombiológusa, kísérletvezetője és Vas megyében Ughy Péter, a Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatala Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály, Növény- és Talajvédelmi Osztály növényvédelmi szakügyintézője.

Egybehangzóan az egyszikű gyomok, közülük is elsődlegesen a nagy széltippan által okozott nehézségekre hívták fel a figyelmet. A jövő legnagyobb kihívásának pedig mindkét szakember az egyéb egyszikűek – perje, csenkeszfélék, ecsetpázsit – fertőzését tartja. De ezek mellett továbbra sem feledkezhetünk meg a „klasszikus” kétszikű gyomokról, az árvácskáról, veronikáról, ebszékfűről, ragadós galajról, pipacsról, pásztortáskáról, árvacsalánról, tyúkhúrról, amelyek nagy része tavasszal már nehezen irtható. Már csak azért sem, mert a kellemes, enyhe teleken is fejlődnek (elsősorban az árvácska, veronika, árvacsalán, tyúkhúr) és kora tavaszra már virágoznak. A virágzás fenológiai fázisában lévő növények pedig nagyon ellenállók a gyomirtó szerekkel szemben, ezért ezeket is a legegyszerűbben ősszel tudjuk elpusztítani. Arról nem is beszélve, hogy az alacsony csíraszámmal vetett hibridek számára már ősszel komoly gyomkonkurenciát jelenthetnek.

Mind Ughy Péter, mind pedig Labant-Hoffmann Éva kísérleti eredményei és tapasztalatai alapján egyértelműen leszögezhető, hogy az őszi gyomirtás lényegesen hatékonyabb, mint a tavaszi. A nagy széltippan esetén a védekezési küszöbérték 20-30 növény négyzetméterenként, mivel az ilyen mértékű fertőzés már kimutatható termésveszteséget okoz, ám Vas, Zala és Somogy megye egyes részein ekkora területen nem ritka a 200-300 tő nagy széltippan sem. Irodalmi adatok szerint 200-250 széltippan négyzetméterenként akár 20%-os termésveszteséggel is járhat, arról nem is beszélve, hogy mennyire megnehezíti a betakarítást. Hasonló nagyságrendű terméskiesést okozhat az erős kétszikűfertőzés is. Ezek a gyomnövények, legyenek akár egyszikűek, akár kétszikűek, már ősszel is jelentős mennyiségű vizet és tápanyagot vonnak el a kultúrnövénytől, főleg az olyan fajtáktól, amelyeket alacsony tőszámmal vetnek, vagy kicsit gyengébben bokrosodnak.

Az őszi gyomirtás idejét, ahogy más esetben is az engedélyokirat szerint, az határozza meg, hogy a kultúrnövény milyen fenológiai fázisban van, és ezen intervallumon belül a kijuttatást a gyomnövények fejlettségéhez kell igazítani. Az őszi készítmények többségét az egyszikűek 1–3, a kétszikűek 2–4 leveles állapotáig javasolják, mert a bokrosodott, gyökérváltott egyszikűek ellen a hatékonyságuk jelentősen csökken. A csapadékos időjárás a készítmények hatékonyságát növeli, de ne ennek alapján döntsünk, hanem a gyomok fejlettségét figyeljük.

Az őszi gyomirtásra megvásárolt készítmények akár enyhébb téli napokon is kijuttathatók, ha a kijuttatásukat valamilyen oknál fogva ősszel nem tudtuk elvégezni. Fontos, hogy a kezelés fagymentes időszakban történjen, a hőmérséklet pedig a kijuttatás idején 5 fok felett legyen.

 

 

Az őszi gyomirtás előnyei

  • Ősszel mind az egyszikű, mind pedig a kétszikű gyomok a legérzékenyebb fenológiai fázisban vannak, ezért a gyomirtás hatékonysága ilyenkor a legnagyobb.
  • Korai sikeres gyomirtással időben kikapcsoljuk a kultúrnövény mellől a gyomkonkurenciát, megszüntetjük a versengést a vízért és a tápanyagért.
  • Az őszi gyomirtásra alkalmas készítmények tartamhatással rendelkeznek, így a télen és kora tavasszal csírázó gyomok ellen is védenek.
  • Akad néhány olyan gyomfaj, mint például az egércsenkesz, amely csak ősszel van olyan fenológiai állapotban, amikor hatékonyan tudunk ellene védekezni.
  • Ha a területen nincs évelő kétszikű (acat, szulák) vagy mélyről csírázó magról kelő kétszikű (napraforgó-árvakelés), akkor az ősszel elvégzett gyomirtás elégséges. Ha ezek a gyomok tavasszal megjelennek, akkor is olcsó hormonhatású készítménnyel, akár a gombaölő szeres kezeléssel együtt, egy menetben elvégezhetjük a felülkezelést.
  • Az egyszikűek ellen hatékony készítmények nagy része őszi árpában tavasszal nem használható.
  • Ha a gyomirtást ősszel elvégezzük, a tavaszi munkacsúcs jobban időzíthető, széthúzható, a munkák kevésbé torlódnak össze, főleg szeles, csapadékos időjárás esetén. Különösen igaz volt ez az idei évre, amikor a márciusi tél után hirtelen megérkezett a nyár. A télből jó állapotban kijövő őszi vetések növekedése ugyan márciusban egy kicsit megtorpant, de a hirtelen beköszöntő meleg időjárás miatt két hét alatt egy hónapnyit fejlődtek. Ezzel együtt tömegesen jelentek meg a rovarkártevők is, amelyek minden kultúrában nagy gradációt mutattak. Egyszerre kellett volna három helyen permetezni, az egyéb munkákról (talaj-előkészítés, tavasziak vetése) már nem is beszélve. Szerencsés volt az, akinek legalább a kalászosok gyomirtásával nem kellett bajlódnia.

 

Gaál Orsolya
Nufarm Hungária Kft.
www.nufarm.hu

 

Amennyiben szeretne ingyenesen és rendszeresen friss szakmai információkat kapni hasonló témakörben, regisztráljon itt!

Partner: 

Kapcsolódó cikkek