Jelenlegi hely

Elengedhetetlen a vidékfejlesztési források megtartása a jelenlegi szinten

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács január 28-i brüsszeli ülésén tizenhét tagállam állt ki közös nyilatkozatban a vidékfejlesztési források legalább jelenlegi szinten történő megtartása mellett.

„Elfogadhatatlan az a bizottsági javaslat, amely több mint 26%-kal csökkentené a Magyarországnak 2021 után jutó vidékfejlesztési forrásokat” – emelte ki felszólalásában a magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter. Az ágazati kihívások kezeléséhez, a magyar gazdák versenyképességét biztosító beruházási támogatások megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy a következő pénzügyi időszakban is megfelelő nagyságú uniós források álljanak rendelkezésre.

Nagy István hangsúlyozta, hogy nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy a Közös Agrárpolitika jövőbeni szabályaira tett javaslatában, az Európai Bizottság az eddigieknél is magasabb követelményeket ír elő a gazdák számára, amit a javasolt forráscsökkenéssel együtt nem tart kivitelezhetőnek. Nem kérhetünk a gazdáktól többet úgy, hogy közben csökkentjük a támogatásaikat, ráadásul a jelenleginél bonyolultabb szabályrendszerben - tette hozzá.

Az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről, benne az agrártámogatások mértékéről, az állam és kormányfőket tömörítő Európai Tanács hoz majd döntést várhatóan idén ősszel.

A mezőgazdasági miniszterek folytatták a vitát az új KAP végrehajtásának részletszabályairól is. Magyarország csak olyan megállapodást tud elfogadni, amely valódi egyszerűsítést jelent majd a gazdák számára. Egyszerű szabályok szükségesek, hogy a gazdák a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben juthassanak hozzá az őket megillető támogatásokhoz – mondta hozzászólásában a magyar tárcavezető.

A Közös Agrárpolitika 2021 utáni szabályairól szóló tárgyalások a költségvetési vitával párhuzamosan zajlanak Brüsszelben. A mezőgazdasági miniszterek várhatóan 2019 őszéig alakíthatják ki közös álláspontjukat az új KAP részletszabályairól.

(AM Sajtóiroda)

  •  

Hozzászólások

Hozzászólások

Kapcsolódó hírek